Hogy lehet egy szülővel megértetni, hogy az egyetem nem úgy működik, mint a középiskola? Miért nem akarja felfogni?

Anyám nem végzett egyetemet, így magától nincs ilyen tapasztalata. Általánosban rendszeresen büntetett, ha ötösnél rosszabb jegyeket kaptam, gimiben meg megtanultam hazudni, azzal, hogy nem tanítottam meg az enapló működésére különböző hazugságokkal. Aztán végülis az évi 2 hármast elfogadta a bizonyítványban, meg tök elégedett volt a 4,2 körüli átlagommal.

Viszont most egyetemre járok, részben ő tart el, és nyilván többe kerülök neki, mint amikor még középsuliban voltam kolis, még úgy is, hogy dolgozom valamennyit.(Ennél többre, nem valószínű, hogy lesz lehetőségem) És ja, feljogosítva érzi magát, hogy tudjon minden jegyemről, vizsgaeredényemről. Szerencsére a Neptunt nem akarja lesegetni, de mindig megkérdezi, hogy mikor vizsgázom. Ha azt mondom, hogy köze nincs hozzá, akkor vita van, szóval megmondom. De így meg üzenetben, vagy ha találkozunk, akkor személyesen kérdezi még aznap, hogy hogy ment. Viszont a hármasokért már veszekszik, ordít, holott nem egyszer volt rá példa, hogy nehéz tárgy, a 14 csoporttársamból rajtam kívül senki át nem ment belőle, pláne elsőre, szóval ahhoz képest, hogy 15-ből 14 bukó, az a hármas egy rohadt jó jegy. Másrészt ha azt mondom, hogy semmi köze hozzá, azon felháborodik, hogy márpedig van köze hozzá, meg biztos azért mondom ezt, mert megbuktam. A másik meg a bukás vizsgaidőszakban. Egyszerűen nem hajlandó felfogni, hogy (legalábbis tudtommal, kettőnél többre még soha nem volt szükségem) három alkalommal lehet egy vizsgát megpróbálni ugyanabban a vizsgaidőszakban. Szóval ha az első bukó, az semmit nem számít, ha aztán a második ötös lett. Erre is volt már példa, és akkor is puffog, hogy de, számít, hogy elsőre nem sikerült...

Az a legnagyobb gond, hogy ilyen alibi válaszokkal, hogy "meglett", "jó lett", nem igazán lehet lerázni, mert konkrét eredményt akar hallani, különben vagy üzenetben zaklat a beszólásaival (nem fogom letiltani, rajta keresztül tudom, hogy mi van a nagyapámmal) vagy ordibál, és ez nagyon irritáló, még úgy is, hogy egy vizsgaidőszak alatt maximum kétszer megyek haza.

És már próbáltam vele nyugodtan beszélni, nyugodt pillanatban hogy nincs semmi, ha egy vizsga nincs meg elsőre, van még több alkalom, nem baj az ilyesmi. Erre ilyen dacos kisgyerek hangon közli, hogy de, baj, meg igenis számít, ha nincs meg elsőre. Meg azt sem képes felfogni, hogy ha nincs meg egy tárgy véletlenül, de nincs ráépülő, akkor nem fogok csúszni (mondjuk még nem buktam meg semmiből). Csak mondogatja, hogy de, baj, ha nincs meg minden elsőre, de nem tudja megmagyarázni, hogy miért baj. Holott nemhogy nem vagyok az önköltségesre kerülés közelében, még kb teljes jeggyel (+-pár tized) jobb az általagom annál a határnál, amitől átsorolnak.

Konkrétan hiába magyarázom neki, hogy mi hogy van, nem fogja fel, csak nyomja a saját kis elképzeléseit. Volt, hogy azon háborodott fel, hogy nem mondtam meg neki, hogy egy tárgyam négyes lett, holott de, csak amikor először mondtam, nem a tárgy nevét mondtam, mert azt nem tudja megjegyezni, hanem azt, hogy az, amiből egyszer otthon csináltam a beadandót.

És a kedvencem, hogy a kiakadásait azzal magyarázza, hogy sosem látott tanulni. De nem tudom mikor akar ő engem tanulni látni, amikor havonta/másfél havonta járok haza, hát nyilván úgy osztom be az időt, hogy ne azon a hétvégén tanuljak, amikor 6 órát vonatozok, amúgy meg otthon vagyok.

Komolyan, mit kezdjek vele, hogy végre felfogja, hogy ez nem középiskola? Vagy legalább annyit, hogy ha elsőre nincs meg egy vizsga, de másodjára igen, akkor sehol nem számít, hogy elsőre nem sikerült?