Anyám a támogatásomat ahhoz köti, hogy nem bukjak soha, egyszer se. Bevalljam neki az összes bukásomat, vagy csak azt, ami miatt pár tárgyam csúszhat?
Még egyetem kezdete előtt olyan feltételeket támasztott felém, hogy ha bukok bármiből is, akkor iratkozzak ki, menjek el dolgozni, mert neki arra nincs pénzze, hogy támogasson, azokban az években is, amikor csúszok(nem önköltségesen vagyok, tehát arról van szó az ő részéről, hogy a megélhetésem, illetve nem veszi figyelembe, hogy ha bukó egy tárgy, az nem feltétlenül jelent csúszást.) Illetve, hogy ha nem kerülök be a koliba, akkor is vége, iratkozzak ki, ő nekem nem fizet albérletet (ok, értem, bár azt nem, hogy akkor miért nem jöhet szóba, hogy támogat, annyival, mint amennyivel kolisként tud, a többit oldják meg magamnak... No mindegy)
Igenám, de nem sikerült minden tárgyam az első félévben, ezek nagyrésze gyakorlati, tehát már javítani se tudok, meg egy olyan, amiből a vizsga előtt beugró volt, ami nekem egyébként 59,5 százalék lett, és csak akkor lehet jelentkezni szóbelire, ha megvan a 60... Jelenleg úgy állok konkrétan, hogy fixen buktam ezt a beugrós tárgyat, két gyakorlatot, az egyik gyakorlati bukásom miatt nem jelentkezhetek a hozzá tartozó szóbelire, mert feltétel, hogy gyakorlaton legyen meg belőle a kettes, tehát akkor ezt se tudom teljesíteni. Meg még van egy olyan gyakorlatom, amiből még javíthatok, tehát talán meglehet. Az, amiből még javíthatok, arra már a második félévben van ráépülő, és szinte a képzés végéig így van, ha nincs meg, akkor ráadásul második félévben nem vehetem fel újra, mert mivel a szak nem indul keresztféléves képzésben, így ez az első féléves tárgy sem fog, tehát ha most nincs meg akkor instant egy éves csúszás az erre épülőkkel.(Aztán ha több ilyen nem lesz ebből, és az ezt követő egymásra épülőkből, akkor tuti nem csúszok a képzési idővel emiatt) A másik gyakorlatomhoz, amihez előadást is volt, de nem mehetek szóbelire, az olyan szempontból szerencsés, hogy legközelebb negyedik félévben lesz ráépülő, tehát simán behozható addig, pláne, hogy nem a tudásom hiányosságai vezettek ide, hanem túlléptem a megengedett 3 hiányzást.(nem mennék bele, hogy mi volt, ha nem érdekel senkit itt, mert a kérdés szempontból lényegtelen) Viszont a másik gyakorlat, ami fixen nincs meg, arra van harmadik félévben ráépülő, onnantól most így hirtelen fejből nem tudom, de az fix, hogy második félévben nem lesz lehetőségem újra felvenni...
Magamtól nyilván nem mondanám el neki, hogy hé, nem teljesítettem egy csomó tárgyat. Tudom, tudom, hivatalosan felnőtt vagyok, "nincs köze hozzá", de ne legyenek illúzióink. Ehhez köti az anyagi támogatását, nyilván meg fogja kérdezni, amúgy is szokott érdeklődni, hogy hogy állok. Azt csak nem vághatom a képébe, hogy "semmi közöd hozzá", hogy ezzel ne szívassam meg magamat. Annál meg konkrétabbat fog kérdezni, hogy átmentem-e, a konkrét jegyre lesz kíváncsi, pláne, hogy az is része a feltételeinek, hogy addig támogat, amíg kolis vagyok, annak meg része az átlagom is. Viszont nincs tisztában az összes tárgyammal név szerint, tehát meg tudom csinálni, hogy ami megvan, azt megmondom, ami nincs meg, és van ráépülő közvetlenül úgy, hogy azelőtt nem tudok pótolni(tehát a későbbiekben necces lehet), abba beavatom, próbálom finomítani az idegességet, mentem a menthetőt, a többiről (arról a kettőről) meg hallgatok, nem tetézem a helyzetet.
Mit gondoltok, mennyire tartható ez a terv?
Jo kerdezo, persze, kifogasok mindig vannak :D
En is voltam egyetemista, az nekem is borzasztoan jol ment, hogy a tantervet, a tanarokat meg a rendszert hibaztassam, amikor megbuktam, szerintem ebben az egyetemistak profik. A lenyeg, hogy mindenki mas, csak en nem, ugye.
Hagyjuk is ezt, mert ateltuk szerintem sokan es akkor is nevetseges volt, meg igy olvasva most is.
Ehhez anyadnak pont, hogy kurv..a sok koze van, szoval ha szerinted ez a helyzet egyenlo azzal, amikor itt gyakorin meg a szarasuk idopontjat is megosztjak az anyjukkal egyesek, aztan panaszkodnak....
Es akkor erre irjak a valaszolok, hogy talan nem kene, akkor mar mindent ertek, hogy miert is sikerult mar most ennyire elbasznod az elso fel!! evedet 🤣
Ha anyád is vegzett egyetemet, akkor sokkal könnyebb lesz megértenie mi a pálya. Remélhetőleg ez a helyzet, nem korlátolt, aki csak azt látja, hogy elcseszted a pénzét.
Legyél hozzá őszinte!
Milyen szakon vagy? Csak azért, mert általános alsós szint ez a "mennyit vagy kint a táblánál" szempont.
#11 Az miért kifogás a nem tanulásra, hogy rá van kérdezve, hogy be kell-e menni, ha nem akarok javítót írni, de az lenne a negyedik hiányzásom, és erre az a válasz, hogy nem, nem írja fel hiányzásnak, ha valaki nincs ott, ezért én nem megyek, erre mégis számít és ezért nincs teljesítve a tárgy, holott a két zh együtt 50 pont, nekem meg 49 volt összesen..? :D
Vagy az miért kifogás, hogy 4-es az összes zh-m a nagy "nem tanulások" alatt, előadom a 45 perces előadásom (amit csak úgy lehetett előadni, hogy a tanár átnézi a teljes anyagát, és jóvá hagyja), órán agyon van dicsérve, hogy milyen jó, majd megkapom, hogy azért nem adja meg az aláírást, mert 5 perccel túlléptem az időkeretet (alapból 5 perccel később kezdett az óra, tehát amúgy 45 percig tartott az előadásom) és ettől a hibától nem tud eltekinteni, mert órán nem voltam elég "aktív"? Mert az, hogy a jelentkezők, vagy úgy a csoporton belül levők közül kit szólít fel, küld ki a táblához, az annyira rajtam múlott, ugye..? :D
Magadnak tanulsz, nem anyádnak, ezt kéne megértened.
Persze ha téged vonz a 3 műszakos szalagmunka...
En tenyleg csak azt nem ertem, hogyha mindenkit igy szopatnak, akkor ki az, aki elvegzi ezt a szakot? :)
Mert akkor a logika szerint elvileg senki, ha mindig a tanar a gec.i es megbuktat.
Akkor meg hogy-hogy mukodik? Ki jar oda?
Azért mondjuk nem értem, miért támadjátok a kérdezőt, mert bukott. Ugyanolyan lelki szegények vagytok, mint az anyja. Mi van ha bukott? Mi van ha csúszik? Jujj, összedől az egész világ!
Ne csináljátok már. Jártatok ti egyáltalán egyetemre? Vagy csak a pofátok jár?
Egyébként meg ne legyél életképtelen. Elmész dolgozni és fizeted a kiadásaid. Nem olyan nehéz diákmunkával 60-70 ruppót összeszedni, főleg, hogy abban az utolsó 1-2 félévben már csak a pótlandó tárgyaid lesznek.
#15 Nagyon sokra megyek én a tanulmányi osztályra rohangálással olyan ügyben, amin nem tudom bizonyítani az igazamat/ha bizonyítom se elfogadható. Most azt, hogy tényleg 45 percig adtam elő valamit szóban, azt, hogy bizonyítom? Sehogy. Ha nem maradt el az utolsó óra, én meg nem covid, vagy baleset miatt hiányoztam az utolsó alkalommal, hanem mert szóban xy tanár azt mondta, hogy nem írja be a hiányzásokat, és mégis beírta, azt egyrészt nem tudom bizonyítani, másrész nem hiszem, hogy elfogadható...
Azt, hogy mi történt azt azért írtam le, mert itt rögtön mindenki nekem ugrott gusztustalanul, minta csak én szrtam volna bele az egészbe, és minden 100%-ban emiatt alakult volna így, mindezt minden körülmény ismerete nélkül, holott kvára nem az történt, amit itt egyesek feltételeznek. A jegy szempontjából mindegy a körülmény, mert mondom, nem lesz jobb, csak nekem például nekem, ha külső személélő lennék, nem lenne mindegy, hogy azért bukott meg valaki, mert tojt az egészbe, a többi jegye is ilyen átrugdosott kettes, vagy mert voltak nem túl igazságos, de nem bizonyítható tényezők is, de amellett meg jó jegyei vannak...
Csak nyilván sokkal rosszabbnak tűnik a helyzet, ha csak arról van szó, ami nem sikerült (nyilván, mert erről szól a kérdés). Na meg egy leírva most mindenki olyan hangsúllyal képzeli el a mondanivalómat, amilyennel akarja...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!