Mit tehetek, hogy ha már nem tudom elviselni a lányom zenei ízlését? Komolyan határozzam meg, mit hallgathat? Hogyan ellenőrizzem?
A lányom kb. 14 évesen kezdett el magától zenét hallgatni. Most 17. Rock zenével kezdett alapból, aztán szép lassan a metal felé fordult. Lány létére mindenféle rikácsolós, hörgős zenét hallgat. Utánanéztem, és van az álala hallgatott zenészek között egy templomégető elítélt gyilkos is, egyéb bandák meg tele vannak drogosokkal, heroinfüggőségről szólnak a szövegek. De leginkább a hangzás zavar, szerintem lelkileg torzít az, ha valaki ének helyett borzalmas hörgést hallgat, semennyire sem normális egy lánynál aztán pláne. Szerintem még a szexuális fejlődését is befolyásolja, mert így a kortársai nem fognak rá igazi lányként tekinteni, nem lesznek vele tisztekettudóak, udvariasak, haverként fogják maximum kezelni, vagy épp kiröhögni.
Mit tegyek? Komolyan tiltsam?
ó, nekem is van egy ilyen sztorim, és családi szleng lett belőle:)
A férjem 58 éves, én 46, a gyerekünk 6 .
Mindketten rockerek vagyunk,a férjem ízig vérig,én szeretem a rap-et meg a klasszikus zenét,operát is.
A gyerekünk meg született mulatós zene/cigányzene rajongó,a vérében van, a ritmus meg minden,7 hónaposan már állni tudott(vendégségben voltunk,mert nálunk ilyen zene csak véletlenül lehet),és úgy ropta,riszálta,mint aki erre született(és azóta is bármikor ha meghallotta)
Ezzel szoktuk szívni a férjem vérét,hogy a pici fia felnőttként lakodalmas szintis-zenés lesz:-))
"Amelyik angolul van, azt igen. De sok beteges skandináv vackot hallgat, amik ocsmány északi nyelven vannak, azokat nem."
A lányodat félted, de veled van a legnagyobb gond. Az akaratodat akarod másra erőltetni, nem vagy képes elfogadni azokat, akik másak mint te, stb., és rasszista vagy, mert "ocsmány északi nyelven vannak".
"Ha szinte csak ilyen hobbijaim vannak és többet tudok autókról, fociról, mint ők, akkor nem igazán fognak nőnek tekinteni.
Ha ilyen lettem volna, nem jött volna randimeghívás, nincs bonbon, nincs virág, nincs ékszer."
Mindkét nemben, így a férfiaknál is vannak olyan barmok, akik a felsoroltak szerint lenézik a nőket - nem egy ilyet hallottam már. Nos, őket jobb is, hogy eltaszítja magától, mert nem a férfi igényei szerint kell pattogni. Rengeteg olyan férfi van, aki elfogadó, és nem a zenei ízlés alapján ítél meg valakit.
Ismerek nőket, akik sok "fiús" dologért rajonganak, mégis sikerült normális párkapcsolatot kialakítaniuk. Történetesen anyám is ilyen, mégis egy egészséges családban nőttem fel, ahol mindenki elfogadta a másik ízlését, és egyikőnkből sem vált bűnöző, pedig ahogy írtam, én és a párom metált hallgatunk.
kėrdező sötét vagy mint az ėjszaka ha szerinted csak azok az igazi nők akik csak csajos dolgok ėrdekelnek ės férfiakat csak az ilyen nők érdeklik.
van fėrjem 3 gyerekem ės nem vagyok tipikus nő ,jobban ėrdekel autok ,vagy az informatika mint legujabb müköröm divat ,nincs tik tokom,meg snaptchat,stb egyedül facebook van .
nem esek kétsėgbe ha valami informáciot meg kell keresnem a neten.vagy be kell kapcsolnom egy számítógépet.stb.
sok féle zenét szeretek klaszikustol rockig
Nyilván nevelni kell a gyereked, 14 éves, nem 18.
Egyébként szerintem kinövi, normális felnőtt ember nem szokott hallgatni ilyeneket. :D
Szövegértés nem megy, gyerekek?
Nem 14, hanem 17, világosan leírtam.
Sokkal jobban örülnék, ha magyar zenét hallgatna, legalább az a saját kultúrája, és nem mellesleg békésebb, értékesebb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!