Szülők által okozott lelki traumákat akartam megbeszélni, de az anyám a felét letagadta. Hogy lehet ezen túl lépni?

Előre is elnézést hosszú lesz.

Húszas éveim végén járok. A szüleim Jehovázása miatt egész gyerekkoromban nem volt karácsony, szülinap stb. Ezt mindig is rosszul éltem meg, soha nem volt meg a karácsony varázsa, soha nem hittem a csodában. Elvették tőlem ezt. A szülinapot ugyan úgy, már csak felnőtt koromban volt először tortám, felnőttként fújtam el gyertyát a tortán. Egyetlen egyszer volt, hogy a nagyszüleim sunyiban vettek nekem tortát, de anyám valahonnan megneszelte, eljött a nagyszüleimhez és a falhoz vágta és mindenkivel jól össze veszett.

A suliban is mindig szomorúan hallgattam a téli szünet utáni beszámolókat. Elsős koromtól kezdve hajnali fél 4kor mentek dolgozni és otthon hagytak. Volt, hogy annyira féltem, hogy reggel 6kor a sötétben inkább elindultam iskolába ami még nem is volt nyitva, a takarító néni engedett be. A nagypapámat nem engedték, hogy jöjjön reggel vigyázni rám. Volt, hogy az utca sarkánál állt meg és várta meg míg anyámék elmennek és úgy jött be. Délután is sokszor ugyanígy volt. Állandóan a Jehovás előadásokra kellett menni. Volt hogy a nagyszüleim elvitték nyaralni de haza kellett vinniük 4 nap után mert menni kellett.

Aztán ahogy nagyobb lettem nem mehettem sehova. Se mozi, se barátokkal való találkozás. Minden internetes tevékenységemet kutatva néztek.

Sajnos annyira gyűlöltem otthon lakni, hogy 17 évesen ott hagytam az iskolát és elmentem Dolgozni és elköltöztem.

Már férjnél vagyok, gyerekem is van. Megszállottan ünnep függő vagyok, brutális tulkompenzalas van bennem.

Anyámmal múltkor akartam erről beszélni, de letudta annyival hogy ebben hittek azt hitték ez a jó. De az én traumáimmal nem foglalkozott, már felnőtt vagyok dolgoztam fel. És bizonyos dolgokra azt mondta, hogy ez nem is így volt.