Nem akarok kegyelet sértő lenni, de ki látta a kamionos által elgázolt kislány szüleivel készült interjút a tévében?

Nem láttam az interjút, ezért csak általánosságban tudok írni a témáról.

Sokan úgy tudnak nagy tragédiát feldolgozni, hogy sokszor elmesélik sok mindenkinek, és tényleg mindegy, kinek, csak ki tudják beszéli magukból az esetet.

Nem tudom, milyen reakció az, ami zavar, feltételezhetöen szerinted érzelemmentesen beszélhettek, ez azonban tipikus olyankor, ha valakit váratlan tragédia ér, a legtöbb ember nem sír meg mutatja a fájdalmakat, mert annyira erösek ezek az érzések, hogy képtelenek felszínre engedni, ehelyett látszólag megfagynak és teljesen közömbösnek tünnek mások számára.

Az a "nemnormális" (=gusztustalan pénz és nézettséghajhász) aki ilyen helyzetben képes "interjút" csinálni valakivel.

Én minimum pályaeltiltással büntetném az ilyen "riportert, újságírót".

Édesapám 16 éves koromban hunyt el.

A halála másnapján programot szerveztem a legjobb barátnőmmel - azt csináltuk, mint máskor. Nevettünk, hülyültünk, nem igazán viselkedtem másképp mint szoktam.

Természetesen nagyon fáj a hiánya, még most is. De akkor csak azt akartam, hogy kizökkenhessek abból a borzasztó érzésből. Egy random szemlélődő, aki nem ismer engem, nem is tudta volna megmondani, hogy gáz van.

"Már egyáltalán az hogy interjút adok a tv-nek ilyen tragikus helyzetben furcsa nekem. "

AKkor te ne adj. Nyilván nem ők rohantak a tv-hez.

Szerintem nyugtatokon elnek es neha jobb,a munkaba temetkezni, emberekkel beszelgetni, mint sotetben a negyfal kozott zokogni - abba szoktak beleorulni a gyaszolok.

Ui: fel oraja lattam az interjut...

Ilyenkor nekem is mindig fura, amikor úgy beszélnek a tévében a saját gyerekükről, mintha csak a hörcsögük pusztult volna el... Abszolút nem látsz rajtuk semmilyen megrendültséget...

Ez nekem is nagyon fura...