Szülők által okozott lelki traumákat akartam megbeszélni, de az anyám a felét letagadta. Hogy lehet ezen túl lépni?

"Anyámmal múltkor akartam erről beszélni, de letudta annyival hogy ebben hittek azt hitték ez a jó. De az én traumáimmal nem foglalkozott, már felnőtt vagyok dolgoztam fel."

Nézd, az ember vagy hisz valamiben, vagy nem. Ha hisz, akkor azt tartja jónak, azt adja tovább a gyerekeinek. Nem gonoszsagbol, hanem hitből. Te is neveled valahogy a gyerekedet: hívőnek, vagy ateistának, aztán ha felno, lehet épp az ellenkezője lesz. Nem te leszel a hibás érte.

Amúgy meg igaza van abban, hogy nem neki kell megoldania a te traumaidat. Erre valóban te vagy csak képes egy szakemberrel

Bocsi nem olvastam végig. De valszeg anyàd nem is úgy emlékszik a dolgokra vagy nem is emlékszik rá ahogy te.

Persze pszihológus + a negatív példa is példa te viselkedj máshogy.

Ez igy kivulallokent szamomra se tunik akkora oriasi traumanak, foleg az en gyerekkoromhoz hasonlitva, de mindannyian masok vagyunk, nincs jogunk nekunk megitelni, hogy a kerdezo erzesei validak-e vagy sem.

A kerdezonek viszont azt kell megertenie, hogy amit o erzett, azt az anyja nem erezte, igy hiaba is kerne rajta szamon, nem fog vele elerni semmit. Igazabol teljesen tokeletes valaszt adott, akkor es ott abban hittek, azt hittek, ez a jo, ezert cselekedtek ugy. Ennel tobbet nem hiszem, hogy el lehet varni tole, de a kerdezo jarjon terapiara, ezzel tud a legtobbet tenni magaert.

Es talan egyszer majd atlendul ezen is :)

Egyrészt, akkor valószínűleg tényleg azt hitte, hogy helyesen cselekszik és jót akart neked azzal, amivel valójában rosszat tett. Hihetetlen, de ez van. Másrészt, nem akar szembenézni a felelősségével, a múltba visszamenni, beismerni a hibáit. Az még lehetséges is, hogy magában elismeri és tudja, de neked nem akarja bevallani. Más dolog saját magunknak bevallani valamit és tudni magunkban, hogy a mi hibánk és más dolog ezt egy másik embernek bevallani. A múltat nem tudod megváltoztatni, a jövődet igen. Tanulj a hibáiból és te ne kövesd el ugyanazokat. Ezt viszont úgy kell megtenned, hogy nem esel túlzásokba, mert ha nagyon túlzásba esel, az sem egészséges! Várd őszinte érdeklődéssel az ünnepeket, éld meg igazi örömmel, legyen emlékezetes a családodnak, de ne aggódj túl sokat miatta ha valami nem jó (túl lassan készül a karácsonyi vacsora, eltörik a karácsonyi dísz, bármi kellemetlen) és ne okozzon ez feszültséget a családban. Sajnos sok helyen feszültséget kelt boldogság helyett, ezért mondom ezt. A szüleidnek pedig bocsáss meg, mert ezzel saját magadnak könnyíted meg az elengedést, a traumák feldolgozását.

Én nem éltem át azt, amit te, az én családomban meghitten teltek az ünnepek, főleg a karácsony, de a születésnapok is. Nekem ez lett a természetes és jó, hogy így volt, ennek kellene normálisnak lennie. Az ünnepek erre vannak, hogy együtt legyünk, kifejezzük a szeretetünket, miért fosszuk meg egymást ettől? A Jehovázásból arra következtetek, hogy Jehova tanúi (voltak) a szüleid. Nem tudom hogy állsz a hittel, Istennel és tudom, nem ez a kérdés, csak annyit akarok még mondani, hogy önmagában a vallás, Isten nem rossz egyáltalán. A rossz élményeidet ne vetítsd ki erre. Én katolikus vagyok és elítélem a szüleid akkori viselkedését. Az igazi keresztény, aki tényleg hisz, nem veszekszik, nem vág falhoz tortát, tiszteli az ünnepeket és más embereket is. Az, aki tényleg hisz, úgy bánik másokkal ahogy szeretné, hogy mások vele bánjanak. Nem a tutit akarom megmondani, de sokan azért undorodnak Istentől és a hittől, mert ilyen tapasztalataik vannak, de ez, amit te láttál a szüleidtől, ez nem igazi keresztény hit. Az igazi a szeretetet, tiszteletet, gondoskodást, türelmet tartja a legfontosabbnak és persze a bűnbocsánatot, ami Jézus által lehetséges. Az igazi keresztény hitben nincs helye veszekedésnek, agresszív viselkedésnek, fájdalomokozásnak, nagyszülők és unokák elválasztásának, önzőségnek. Ismerd meg milyen Isten igazából. Nekem nagyon sokat jelentett a gyerekkoromban, hogy keresztény vagyok és most is. Egy ideig kételkedtem benne, de nagyon sokszor rengeteget jelentett, hogy tudok hinni Istenben. Engem ez húzott ki a depresszióból és a mások (nem szülők) által okozott traumákból.

A múlton lépj túl, időigényes, de nem lehetetlen. Tanulj a szüleid hibáiból de egyúttal bocsáss meg nekik. A saját családodnak add meg azt, amit te nem kaptál meg, de tartsd meg az arany középutat. Istennek pedig adj még egy esélyt.

Kívánom neked, hogy tudj megbocsátani, szeress másokat és téged is szeressenek, legyél boldog és tudj hinni!

Elég közelről volt alkalmam tapasztalni hasonlót. A bántalmazó szülő ott is hirtelen amnéziás lett, amint szóba került a gyermekei bántalmazása.

Náluk az lett a megoldás, hogy a 2 gyerek felnőttként a saját családjuktól sok szeretet kaptak, és egymást is segítették, támogatták a traumák feldolgozásában.

Sajnos a legtöbb ilyen esetben a bántalmazó szülő segítségére egyáltalán nem lehet számítani. Ha egyedül nem megy, akkor kérj szakértői segítséget, és hidd ez egyáltalán nem szégyen, legfőképp nem a te szégyened.

2 jehovás osztálytársam is volt egy általánosban, egy gimiben, mind a kettőből lelki sérült felnőtt lett.

Az egyiket fizikailag is bántalmazták otthon, a másikat "csak" agyonkontrollálták és amennyire lehetett elszeparálták a külvilágtól. Tiszta szívből sajnáltam mind a kettejüket.