Normális ez? Tényleg velem van a gond?

Míg suliba jártunk minden nyári szünetbe kiskoromtol ki volt adva mit kell megcsinalni aznap (pl takarítás stb) középiskolába hétköznaponként én rendeztem a mosogató gépet, hétvégén mostam, általába a felmosas is az enyém volt. Mellete pedig tanultam, amikor tudtam, de általában akkor is megkaptam hogy mert csak egy kifogás hogy ne kelljen semmit se csinálni. Nap mint nap elmondtak, hogy barátnőm mennyi mindent megcsinál amit én nem, ő nem tanult szinte soha (a vizsgai sem sikerültek). Tavaly végeztem, lassan egy éve dolgozom, mellete tanulok hétköznap ugyan úgy én rendezem a mosogató gépet hétvégén mosok, takarítok ha arról van szó egyszerűbb kajákat megcsinalok ebédre. Minden alkalommal megkapom, hogy én nem csinálok semmit és az nem kifogás hogy dolgozok. Pár napja nem volt időm reggel elrendezni a mosogatógepet (egy órával előbb el kell itthonrol indulnom, hogy tesomat le tudjam rakni a sulinal időbe) este haza értem neki álltam tanulni édesanyám haza ért és neki állt velem uvoltozni hogy megint nem csináltam semmit, köszönés minden nélkül, majd közölte hogy akkor mostantól a fizetésem egy részét utaljam át nekik mindíg, mert én őket nem fogom kihasznalni többet. Ott hagytam és azóta tényleg nem csinálok semmit, már megkaptam azt is hogy bennem nincs semmi együttérzés, szeretet csak kihasznalok mindenkit. Eddig minden páromat elmartak mellőlem (nem engedték hogy talalkozzam velük, megfenyegettek őket, még a szuleikre is rá írták hogy ne engedjenek minket találkozni)

Már konkrétan semmibe veszem saját magam, és le nézem magamat, hogy semmire nem vagyok képes annyit hajtogattak hogy mások mennyivel jobbak nálam.

Normális ez így? Tényleg bennem van a hiba?