Teljesen normális a szüleim gondolkodása? Velem van a gond?
Egyetemista vagyok, és elég komoly egyetemet választottam, ahol nagyon kemény, lelkileg megterhelő a vizsgaidőszak. Úgy érzem, hogy a szüleim csak látszólag állnak mellettem.
Gyakran előfordul, hogy nehezen indulnak a napjaim, kedvtelen vagyok, elhagy minden önbizalmam és reményem, vizsgák előtt néha kisebb pánikrohamokat kapok.
Apukám szerint ez normális, hiszen ahogy ő mondja, " Nagyon sokan megbolondulnak az egyetemen a nagy hajtás miatt." Úgy érzem, mintha el is várná ezt tőlem, hiszen teljesen természetes. ( Még ha hülyén hangzik is..)
Olykor pedig maximálisan elfordulnak tőlem, mondván, hogy túlzás, amit művelek, senki nem viselkedik így, nem való nekem az egyetem, inkább hagyjam ott, csak őket ne terheljem tovább.
Rosszul esik, hogy nem értenek meg még ők sem. Akkor kitől várjak támogatást?
Szerintetek túlreagálom?
21/L
Szerintem is túlzásba viszed. Én is egyetemista vagyok és komolyan veszem a tanulást, izgulok is vizsgák előtt, de azért pánikrohamot kapni egy vizsga miatt elég durva... Szerintem is el kellene gondolkodnod azon, hogy biztosan neked való-e ez a szak. Mi lesz akkor, hogyha az életben ér valami stressz? Kapsz egy határidőt, amit nehezen tudsz tartani, vagy bármi?
Engem a párom szokott nyugtatni, ha izgulok. Vagyis csak annyit mondd, hogy ne aggódjak, menni fog.
Anyuék lerendeznek annyival, hogy ne feszüljek be rajta túlzottan, tanuljak, tegyek meg mindent azért, hogy sikerüljön, aztán ha megy megy, ha nem nem...
Hisztizni max a csoporttársakkal szoktunk egymásnak, meg szenvedni ezerrel, hogy ez nehéz, ez nem megy, ettől ki vagyok borulva, elegem van, stb. Egymásban tartjuk a lelket és ez így jó.
Én nem érzem azt, hogy a szüleimre kellene támaszkodnom. Felnőtt ember vagy, akinek mostmár meg kell tudnia küzdeni a problémáival és az önként bevállalt kötelezettségeivel!
Ha ennyire megvisel, akkor lehet, hogy tényleg nem neked való ez a szak.
Nálunk szinte senki sem volt a csoportban, aki ne izgult, ne idegeskedett volna vizsgák előtt. Ez tényleg normális. De nem lett tőle semmi bajunk. Azért annyira nem fordultunk be tőle. És egymást támogattuk. Én nem vártam semmit sem a szüleimtől, inkább a csoporttársakkal "izgultunk együtt", hiszen ők voltak ugyanabban a helyzetben, mint én.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!