Mit kezdjek a túlzottan ragaszkodó anyámmal?

Anyám 50 éves, egykeként nőtt fel. Nagyanyám 83 éves, és egész életükben össze voltak nőve. A szüleim kapcsolatára is rányomta a bélyegét, hogy mama alig akarta elengedni anyámat, amikor már ismerkedtek faterommal. Mindig haza kellett menni, ne menj már sehova, 1-2 óra aztán gyere hazafele stb.

Amikor megszülettem, anyagi okokból egy 2 szobás panelban laktunk 5-en az anyai nagyszülőkkel. Apám kiment dolgozni Németországba, hogy mihamarabb elköltözhessünk, de akkor is csak 3 lépcsőházzal arrébb költöztünk (gondolom anyám és nagyim nem akart távol lenni). Azóta már elköltöztünk az ország másik végébe, és néhány év után mamát is ideköltöztettük, mert már nem tud magáról rendesen gondoskodni, fenntartani a lakást. Faterom bele van betegedve, az öreglány nem tartja tiszteletben mások magánszféráját, benyit kopogás nélkül, ordíttatja a TV-t, stb.

Sajnos én is egyke vagyok… apám keveset volt velem amikor kicsi voltam, ezért anyám rám is rámnőtt, mint ahogy rá a nagyi. Ez volt a normális. Sokáig egy ágyban kellett aludnunk, meg hasonló. Apámmal együtt vannak, de inkább csak egymás mellett élnek.

Teltek az évek, elköltöztünk, felmentem Pestre Egyetemre, ahonnan 1-2 hetente hazajártam stb. Ebből nem volt gond.

Most azonban van egy párom, akivel 5 éve együtt vagyunk. Laktunk albérletben Pesten, amíg mindketten tanultunk, és 3-4 hetente jártunk haza, de már akkor is kezdett anyám balhézni, hogy miért nem lehet gyakrabban hazamenni, milyen önző vagyok. Jelenleg itthon lakunk velük, mert anyagilag nem tudtuk fizetni az albérletet, és leköltöztünk 2 évre, hogy lakásra gyűjtsünk.

Jövőre akarunk lakást venni Budapesten, ami 250km-re van hazulról. Anyám már most kezdi, hogy eszünk ágába se legyen ritkábban hazajárni, mint havonta, mert neki én vagyok az egyetlen boldogsága, a család az család, ne csak akkor legyen jó, amikor segítség kell. Ezeket csak akkor mondja, amikor ketten vagyunk, mert kerüli a konfliktust a párommal, meg gondolom azt se akarja, hogy apám észrevegye rajta azokat a dolgokat, amivel nagyanyám nehezítette folyton a kettejük életét.

A párom éppen ezek miatt nem nagyon szereti anyám, amit teljesen megértek. Néha húzza a száját, ha ketten akarunk menni valahova, vagy ha nem velük ebédelünk stb. Amikor elköltözünk, a párom ünnepekre akar csak lejönni, pláne hogy most 2 évet itt lakunk és elég.

Sajnos a párom és az ő családjának kapcsolata pont az ellenkezője a miénknek. Nem baj ha hónapokig nem látják egymást (mindenki máshol lakik), születésnapra, karácsonyra összegyűlnek, de ennyi.

Amit én szeretnék, az valahol a kettő között van. Anyám ne akarja, hogy havonta kocsikázzunk 5-6 órát ide, hagyjon minket békén, találjon vmi más boldogságot, meg elfoglaltságot az életben, mint az, hogy velem foglalkozik.

Ugyanakkor, jöhetünk egy kicsit gyakrabban, mint a nagy ünnepek, születésnapok. Egy fenntarthatóbb, érzelmi zsarolástól mentes életet szeretnék ott, ahol én akarok, azzal, akivel én akarok.

Apám nem csesztet, de inkább anyám mellé áll, hogy egyetlen gyereke vagyok, de amikor anyám nagyon nekemáll, aki rászól.

Szabadulnék ebből az anya pici fia szerepből, anélkül, hogy teljesen megszakítanám a kapcsolatot a családdal.

25F - 23N