Mit tehetnék a fiammal?
Ötös tanuló, az érettségije is 1 tantárgyon kívül full ötös lett. Egyetemre megy villamosmérnöknek. Szerettem volna elküldeni a nyáron rendszeresen dolgozni egy gyárba. el is ment 1x-2x, de nem nagyon jár el többet, mert azt mondta, hogy ő nem alacsonyodik le a biorobotok szintjére meg ő ehhez a munkához túl jó. Kérdeztem tőle, hogy nem-e kell neki pénz kocsira, mert én nem fogok neki adni. Azt válaszolta, hogy jó ösztöndíjat fog kapni, neki nem kell dolgozni.
Havonta 2x elmegy bulizni a barátaival azon kívül otthon döglik. Csak a főzésbe segít bele.
Én is mérnök vagyok.
A családom a minimum koszt és kvártályon felül nem tudtak támogatni, ezért én elmentem és minden vacak melót megcsináltam, hogy előrébb jussak. Voltam gyárban is, azt a típusú munkát én is gyűlölöm, de telefonos operátornak, meg egyebeknek simán elmentem, nappali tagozat mellett.
Lehet ennek köszönhető, de 19 évesen megvettem az első boontószökevény autóm, 24 évesen, igaz hitellel, de az első lakásom, anyáméktól kis túlzással, de sosem kértem egy fillért sem, sőt amikor tehettem, én is megpakoltam a hűtőt.
Nem voltam feltétlenül erre rászorulva, de nekem hatalmas igényem volt az önállóságra. Ha mindent a picsám alá tesznek, akkor szerintem még mindig otthon mamahoteleznék egy közepes állásban, most viszont szakmai felsővezető vagyok (igaz egy gyárban :D ), saját lakással, egész jó autóval, szóval én teljesen elégedett vagyok azzal, hogy egyetem előtt és alatt is dolgoztam végig.
29/N
Én is a 20-as válaszolóval értek egyet. A fiadnak túl jó dolga van otthon, valószínűleg mindent megkap, elég zsebpénzt is adsz neki a semmiért cserébe.
Nyilván nem megy el szopni egy gyárba minimálbérért (vagy kevesebbért).
Ha te kezeled a pénzcsapot, akkor lehet, hogy elmegy valahová dolgozni, pénzt szerezni, elvégre már felnőtt ember.
Nem érdemes az autóval fenyegetőzni, egyáltalán nem értem, hogy hogyan is merült ez fel benned, hogy autót kellene venned a fiadnak??? Látszik, hogy el van eresztve anyagilag. Ezen változtatni kell, akkor majd gondoskodik magáról.
Én sem tenném be a lábam gyárba - mondom ezt úgy, hogy diákmelósként hétvégente jól esett, mert legalább nem agyilag csinált ki, mint az anatómia tételek :D
De diplomásként kizárt. Nem mennék a gyártósorra, mert nincs szükségem rá, hogy 3 éven belül már állni ne tudjak a derekam miatt.
Na igen,nem egy ismerősöm van,aki pár évig dolgozott ilyen helyen
Az egyiknek visszeresek lettek a lábai,másik gerincsérvet kapott.
Miért kéne neki autó?
Én először a bsc-m első évében dolgoztam diákként, de akkor is irodai munkát végeztem. Teljesen megértem a fiadat, nincs az a pénz, hogy egy gyárban mindenféle 8 általánost végzett ember között szerencsétlenkedjek (pláne most, 2 diplomával). Sima tanulmányi ösztöndíjból nem fog összeszedni egy autóra való pénzt egyébként.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!