Most tényleg gőgös és önző vagyok ezért?
Tegnap, mint sokan mások megtudtam hová vettek fel. Izgatott voltam, mert féltem, hogy megemelik a ponthatárt a szakomom, így nagy volt a boldogság, mikor kiderült hogy bejutottam. Az egyik haveri körömmel ünnepeltem, de persze megírtam a szüleimnek is az eredményt, mert ők is izgultak értem. Erre 10 perccel később azt láttam, hogy anyám épp hogy megtudta hová vettek fel már ki is pakolta a facebookra. Nagyon dühös lettem, mert hiába járult hozzá ez az én sikerem és úgy érzem ezt nekem lett volna jogom elmondani az ismerőseimnek, a barátaimnak, de már nem tehetem meg, mert a neten ugye minden ismerősöm láthatja. Anyám nem érti mi a bajom, szerinte önző, gőgös vagyok és tönkreteszem mások örömét mert engem biztos ez boldogít. Na meg hogy ő csak büszke. Szerintem a büszkeség nem a facebookon kezdődik, hanem személyesen. Ráadásul a saját sikeremet nekem kellene megosztanom azzal akivel én szeretném. Erre azzal jött hogy a saját facebook-jára azt rak ki amit akar...
Szerintetek tényleg velem van a baj és hülye vagyok amiért rosszul esik és dühít?















"Erre azzal jött hogy a saját facebook-jára azt rak ki amit akar..."
Rakd ki a saját facebookodra: "Anyám egy tahó". Elvégre azt raksz ki, amit akarsz.
Viccet félretéve, ezzel tényleg illett volna várni, előbb megkérdezni, hogy neked oké-e, ha pedig nem, akkor nem rakni ki.










Én se értem, mi a bajod annak ellenére, hogy azt megértem, hogy nem örülsz, hogy kitette. De katasztrófa sem történt.
Akit tényleg érdekel, annak majd elmondod személyesen, és biztosan sokan fognak gratulálni is. A Facebook egy nagy semmi, az nem "bejelentés".
Öröm helyett elrontottad anyukád és a saját kedvedet is.










Édesanyád tipikusan az a szülő, aki a gyerekei sikereit a magáénak akarja tudni.
Nem, nem tartom fairnek. Ez a te érdemed, akkor is, ha sokban támogatott, nem neki kéne ezzel villogni és lájkokat gyűjteni.





"Öröm helyett elrontottad anyukád és a saját kedvedet is."
Nem, az anyja rontotta el a kérdező kedvét azzal, hogy rögtön szétkürtölte a hírt és nem várta meg, hogy ő mondhassa el másoknak, elvégre mégiscsak róla szól a dolog.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!