Szerintetek is ez egy nyomós indok, hogy soha ne legyen feleségem/gyerekem?

A szüleimmel türhető a kapcsolatunk, de nem nevezném jó kapcsolatnak. Leginkább egész nap a passzív-agresszív stílus megy a részükről és bármit csinálnék csak lefikázzák és elveszik tőle a kedvemet ami miatt nem osztok meg velük semmit a magánéletemből ami még több konfliktust szül. Anyám idegileg gyenge és leginkább a férje alárendeltjeként tekint magára, de nem szereti a férjét. Nem rossz indultatú (velem) de notorious hazudozó és nem tud bánni a pénzzel és egyfolytában puttózik ami miatt kevés pénze marad az amugy is kevés rokkantnyugdíjából. A férje egy kontrollmániás ember akinek a munkája miatt változó a jövedelme és ez miatt sok a stressz, az ingerültség, és a vita a családban. 18 éves vagyok de már azt veszem észre magamon, hogy én is ingerült leszek könnyen, gyengék a szociális képességeim, unempatikus vagyok, nem tudok ismerkedni, nem tudom azt, hogy hogyan kell csajozni/barátkozni amitől még ingerültebb és elkeseredettebb leszek. Soha nem volt barátnőm és ugy igazi barátaim se mert egyszerűen nem tudtam, hogyan kell beszélni az emberekkel. Úgy érzem ha valami csoda folytán mégis lenne lehetőségem párkapcsolatot kialakítani akkor azt inkàbb el kell engednem, mert ugyan olyanná válnák mint anyám férje, és nem akarom, hogy egy nőnek és egy ártatlan gyereknek azért keljen szenvednie mert egy szörnyeteg vagyok. Szerintetek is ez egy jó ok arra, hogy szépen éljem az életem minden nemű romantikus kapcsolat nélkül bármennyire is vágyom rá?