Nálatok mi volt az indok, hogy teljesen kizártátok anyukátokat az életetekből?
30 éves nő vagyok. Anyukám külföldön él évek óta a pasijánál. Sose volt igazi anya-lánya kapcsolatunk. Kiskoromban elváltak apámmal, mindössze 4 éves voltam. Apával a mai napig rendezett a viszonyom, sokat találkozunk, unoka is van már, egy 2 éves lányom van. Anyukám kétszer látta a 2 év alatt, pedig Ausztria nincs messze. Mi nem mehetünk hozzájuk, mert a pasija nem akarja. Mindig is fontosabbak voltak neki a pasijai mint én, mindig mellettük állt ki kiskoromban és kamaszkoromban is. Nem egyszer mondott olyan csúnya dolgokat, amiket inkább nem írnék le, de sose felejtem el. Pl az unokáját is szidta már, a kislányom! Most azon vesztünk össze messengeren, hogy megint szokása szerint beleakart szólni az életembe, mintha mi akkora barinők lennénk, na meg 30 éves vagyok...
Mondtam hogy ne szóljon bele mit hogy, de csak folytatta... aztán felhántorgatta kb. még azt is hogy ő a vilagra hozott. Azonkivül is mindent. Mintha én hálával tartoznék neki mert megszült. És akkor egyből a barátnőinek írja hogy milyen szemét vagyok vele. Nem tudtam figyelni a kislányomra, végig sirtam, ő rá is kihatott ez...Így letiltottam inkabb.
Hozzáteszem anyukám olyannyira nem veszi észre magát és elviselhetetlen ember hogy a saját barátai (akikkel jóba vagyok én is) és a saját öccse is annak örül ha nem beszélnek.
Azzal, hogy hazugságokat terjeszt rólam a barátnőinek, örökre elásta magát a szememben. Hogy lehet egy anya ilyen a saját lányával? Komolyan azon gondolkodtam hogy fel se oldom. Nekem és a családomnak nincs erre szükségünk. Mi egy békés család vagyunk és anyám kelti még 500 km-ről is a feszültséget mindig. A férjemnek is írt, és meghazudtolt engem. Annyira azért nem okos, hogy tudja hogy megvan a beszélgetésünk, és bizonyítani tudom amit beszéltünk. Megszakítsam vele végleg a kapcsolatot? Sajnos ő sose fog változni :( Nektek mi lenne elég ok erre?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!