Hogyan lehetne javítani a kapcsolatunkon az apámmal?

Ez nem tini hiszti, mindenképpen szeretném leszögezni az elején. Amióta csak az eszemet tudom, nem vagyunk közeli kapcsolatban az apámmal; korábban egyértelműen lazább volt a viszonyunk, de mostanára szinte már elviselhetetlen és kezd folyogatni az érzés, hogy igazából csak egy hálátlan kis p***cs vagyok.

A családunkban a politika iszonyatos szerepet játszik, ha nem az a nézeted, máris a legolcsóbb és leghülyébb vagy a kerek földön, a nézett erősen jobboldali.

Én elfogadó vagyok, semmi bajom az LMBTQ+ társasággal, nem vagyok hívő, a felvilágosítás és feminizmus híve vagyok. Támogatom az abortuszt a normál kerekeken belül és gyűlölöm a szexiuzmust. Elvetem a gyerek folyamatos stresszelését és hogy a “jól bevált” különben kapsz egyet mondatot.

Nos, ő a szöges ellentéte ennek; a legrosszabb hogy szíves örömest ordít le, ha bármennyire is megpróbálom elmondani és kiállni az elveim mellett.

Túl sok benne a gyűlölet.

Ezek mellett a kommunikációnak is siralmas. Ő csak az időjárásról és a politikáról nyavalyog, miközben még egyszer sem kérdezte meg őszintén hogy vagyok, vagy éppen mi van velem.

Különbözőek vagyunk, ez kristálytiszta, de a kérdés az, hogy lehetünk e még “elfogadóak” egymással szemben? (Szerintem neki fogalma sincs az egészről, viszont nem érzem magamat olyan pozícióban hogy megvitassam vele ezt a témát.)

Azoknál, akiknél hasonló probléma van/volt otthon, ti hogy viszonyultok később egymáshoz?