Hogy lehetne javítani Anyámmal való kapcsolatunkon? Anya-lánya konfliktus kezelése felnőtt korban.

30 éves vagyok, Anyámmal mai napig nem jövünk ki egymással - és ez nagyon enyhe kifejezés -, a valóságban kész keresztes háborúkat indít ellenem. Soha nem volt jó a kapcsolatunk. Ő folyton kritizál, állandóan meg van sértődve, iszonyúan önérzetes, csak saját sérelmeivel van mindig elfoglalva, és kb. naplót vezet arról ki, mikor, hol sértette meg az elmúlt 60 évben. Persze kettősmérce van, és más szemében a szálkát azonnal, sajátjában a gerendát sem veszi észre. Egy igazi irányításmániás, összeférhetetlen, probléma gyártó (de mindig mástól várja el, hogy megolda az általa kreált gondokat) boszorkány, emellett egy magányos, szeretetéhes, unatkozó öregasszony, aki minden barátját, és még a családját is kiutálta maga mellől. Amikor gyerek voltam, sosem állt ki mellettem, akkor is csak szidott, ordibált, veszekedett velem. 23 évesen elköltöztem otthonról, 1 hét múlva kiürítette a szobámat, mintha sose laktam volna ott, és ezzel jelezte, hogy kb. vissza se menjek már soha többé. Nagycsaládi karácsonyi ebédnél, amikor még nem voltunk összeházasodva a férjemmel, mindenki előtt beégetett, hogy én mekkora "riherongy" vagyok, hogy vadházasságban élek életem értelmével. Az esküvőnk előtt közölte, hogy ő el sem jön, mert nem egyeztünk bele, hogy minden úgy legyen, ahogy ő dirigálta volna. 3 éve úgy összevesztünk, hogy fél évig szóba sem álltunk egymással, mivel együtt töltöttünk egy hétvégèt, ami alatt folyamatosan utasítgatott, próbált még mindig "nevelni", aztán amikor már abba is beleszólt, hogy ebédnél kinek, mikor, hogy szedjem a levest, kiakadtam, és rászóltam, és ebből jött a nagy sértődés... költözködésnél szintén jót alakított, mert nem engedtük neki, hogy ő tervezze meg a konyhánkat, és, hogy megszervezze a költözködést. Sajnos nem tudja elviselni, ha nem ő van a középpontban, valami nem róla szól. Terhes voltam, amikor egy vadidegennek bemutatta tesóm egyik barátját, mint "fogadott lányát", engem meg, mint "mostoha lányát". Legutóbb karácsonykor vesztünk össze, mert megint neveletlen és tiszteletlen módon rászóltam, hogy fél éves babám mellett ne sürgessen minket, amikor szopizunk, pelusozom, öltöztetem őt, pláne úgy, hogy nem mentünk időre sehova, és külön autóval is voltunk. Ebből az lett, hogy kész, akkor ezentúl csak "sátras ünnepeken találkozzunk", vele már ne is beszéljek, mert " Apámmal úgyis jobban megértjük egymást". Aztán nagy sértődések után, valamint, mivel senki nem adott neki igazat azt mondta, hogy rám nem is haragszik, csak a férjemre, mert ő hogy beszélt vele (amikor kiállt mellettem, és nem ronda szavakkal, de kicsit dedósan elmagyarázta Anyámnak miért ne sürgessen egy kismamát). Ebből az következett, hogy ő "soha többé nem hajlandó a férjemmel egy lègtérben tartózkodni", "ha valami családi program van, akkor külön-külön hívjuk meg őket", stb... Gyerekkoromban is részben miatta szétszakadt a családom, most meg velünk is szakítani akar... Aztán úgymond "kibékültünk", de továbbra is nagyon rossz a viszony. 10-ből 9 alkalommal a torkomnak esik, hogy "ő nincs semmibe beavatva", "őt nem hívom vissza", "vajon mikor jut majd az eszembe"? Közben én folyton, minden nap rajta szorongok, rettegek és gyűlölködök miatta, hogy na most majd mit fog kitalálni. Direkt ritkán hívom, és direkt nem hívom vissza, hogy ne csessze el minden nap a kedvemet, ne ragassza rám a negatív érzéseit. Nem akarok vele beszélni, mert bármit mondok neki, később, az alkalmas pillanatban felhasználja ellenem. Nem akarok folyton dobálózni, vagdalkozni, háborúzni. Emiatt rosszul érzem magam, mert szeretném, ha jó lenne a kapcsolatunk, most szükséges mértékben próbáljuk elviselni egymàst. Szerintem egyedül van, magányos, sokat unatkozik, szeretné, ha törődnék, foglalkoznék vele, illetve többet, de nem vagyok lábtörlő, nem akarok áldozat sem lenni, nem vagyunk barátnők, sose voltunk azok, tényleg mindenről más a véleményünk, semmi közös dolog, érdeklődési területünk nincs. Ő utálja az összes barátom, még a nevüket se képes megjegyezni, pedig van több olyan barátom is, akikkel 24 éve jóban vagyok. Egyszer hülye voltam, és azt hittem, hogy tudunk beszélni őszintén a gondjainkról, de nem, csak félreértés lett belőle, és akkorát romlott a kapcsolatunk, hogy az már sose fog renbe jönni. Nem tudok vele semmiről se beszélni. Segítsetek, adjatok tanácsot. Mit csináljak, hogy jobb legyen a kapcsolatunk?