Mit tegyek? A szüleim kiakarnak dobni. Vagy dolgozok és otthon maradhatok vagy kidobnak és csinálhatom azt amit most.
Az egész pénzemet ami volt kb 580 ezer forint azt befekettem egy tippmixbe. Találtam egy olyan oldalt akik mindennap nyernek igaz nagyon időigényes de hiszem azt, hogyha erre teljesen raallok idővel nagy pénzeket tudnék keresni.
három hónapja csinálom már azóta mindennap nyerek 2000 és 5000 forint között. Így legrosszabb esetben jelenleg a bevételek havi 60.000 ezer forint ami valóban nem sok de ahogy nő a tőkém úgy tudok majd egyre nagyobban játszani. Mióta csinálom a befektett pénzem megnőtt 800.000 ezer forintra így könnyen ki lehet számolni, hogy mióta csinálom 3 hónapja azóta 220.000 forintot nyertem.
A pénzt meg bent hagyom mert a nyereséget visszaforgatom, hogy növekedjek.
Sajnos a szüleim nem igazán támogatnak ebben sőt a következő párbeszéd zajlott le: szüleim:Fejezd be és keress egy normális munkát különben levesszük rólad a kezünket és éljél meg abból amit most csinálsz. Kerestél 3 hónap alatt 220.000 forintot tudod te mire elég az? A nagy semmire.
Elmennél egy Tescoba dolgozni többet keresnél egy hónap alatt mint amit itt csinálsz már 3 hónapja.
Én: Lehet, hogy igazatok van, hogy most tényleg többet keresnék egy Tescoba 1 hónap alatt mint amit most itt megcsináltam 3 hónap alatt de ha az 580 ezerhez képest nézzük a dolgokat, hogy most 800 ezren állok a 3 hónap alatt az egy nagyon szép növekedés és később ebből lehetőségem lesz naponta akár 30-40 ezreket keresni és akkor már megeszem ezeket a tescós dolgozókat reggelire.
Szüleim: Az élet nem ahhoz képest fogja nézni a dolgokat, hogy mennyi pénzből mennyit csináltál hanem kapod a rezsi számlát, hogy fizesd ki, meg az albérletnek díjat, hogy fizesd ki.
Nem azt fogja nézni az élet, hogy mit ügyeskedsz a sz.ros pénzeddel, keress egy munkát abból majd lesz annyi pénzed, hogy meg tudsz élni mert ebből a napi 2-5 ezer forintból amit keresel nem lesz belőled senki csak egy bohóc, soha nem fogsz ebből naponta 30 ezreket keresni.
"Oké, tök jó. És hogy telt el az egész tegnapi napod? Mivel mennyi időt töltöttél?"
Megkaptam a listát, hogy mikor mire kell tenni és 4:30-tól 17:30-ig fogadtam a meccsekre és néztem őket utána pedig kicsit elmentem sétálni és most is éppen teszem a meccseket.
"Ok, és miért csak 7000? Ezt nem értem. Ha van több százezred, miért ilyen kicsi a haszon?"
Azért mert úgy kell a pénzedet beosztani, hogy 7-szer megtudod triplázni az előző téted ha elment.
Tehát ha van kb 580 ezred amennyi nekem is akkor 500 forint lehet az alaptéted amivel kezdesz csak és azt kell tripláznod ha elmegy a meccs de mivel tegnap nem kellet emelni mert minden bejött ezért 500 forinttal végig fogadtam a napot.
Ha majd 100%-osan megtérüljök majd akkor újra számolom a dolgokat, hogy mennyivel kezdhetek 500 forint helyett.
"Azért mert úgy kell a pénzedet beosztani, hogy 7-szer megtudod triplázni az előző téted ha elment."
EZ a remek matematikai model (ami egyébként rulettben is létezik, fekete-pirosra kell tenni), hogy csak akkor működik, ha korlátlan mennyiségű pénzed van. Ugyanis ha a 7.-et is bebukkod, akkor neked annyi, nem marad semmid.
"Ha majd 100%-osan megtérüljök "
nem fogsz.
"EZ a remek matematikai model (ami egyébként rulettben is létezik, fekete-pirosra kell tenni), hogy csak akkor működik, ha korlátlan mennyiségű pénzed van. Ugyanis ha a 7.-et is bebukkod, akkor neked annyi, nem marad semmid"
Rulettben ezt nem lehet alkalmazni mert ott a piros és a feketére is 47-47% van mert ott van egy 0 ami elvisz 3-3 százalékot.
Az én esélyeim ebből kifolyólag jelentősen jobbak mint a rulettben mert nálunk 50-50 az arány.
Vagy egyik vagy másik.
És 7 darab 50% százalékos tipp egymás után soha nem is fog elmenni.
Plussz az ember aki csinálja ismeri is a játékosokat tisztában van azzal, hogy ki mit tud, hogy ki az esélyes szóval egy kicsit még az 50% meg is billen felénk
"Rulettben ezt nem lehet alkalmazn...."
Részletkérdés. A lényeg ugyanaz.
"úgy kell a pénzedet beosztani, hogy 7-szer megtudod triplázni az előző téted"
Miért pont 7-szer?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!