Mit tegyek? A szüleim kiakarnak dobni. Vagy dolgozok és otthon maradhatok vagy kidobnak és csinálhatom azt amit most.
Az egész pénzemet ami volt kb 580 ezer forint azt befekettem egy tippmixbe. Találtam egy olyan oldalt akik mindennap nyernek igaz nagyon időigényes de hiszem azt, hogyha erre teljesen raallok idővel nagy pénzeket tudnék keresni.
három hónapja csinálom már azóta mindennap nyerek 2000 és 5000 forint között. Így legrosszabb esetben jelenleg a bevételek havi 60.000 ezer forint ami valóban nem sok de ahogy nő a tőkém úgy tudok majd egyre nagyobban játszani. Mióta csinálom a befektett pénzem megnőtt 800.000 ezer forintra így könnyen ki lehet számolni, hogy mióta csinálom 3 hónapja azóta 220.000 forintot nyertem.
A pénzt meg bent hagyom mert a nyereséget visszaforgatom, hogy növekedjek.
Sajnos a szüleim nem igazán támogatnak ebben sőt a következő párbeszéd zajlott le: szüleim:Fejezd be és keress egy normális munkát különben levesszük rólad a kezünket és éljél meg abból amit most csinálsz. Kerestél 3 hónap alatt 220.000 forintot tudod te mire elég az? A nagy semmire.
Elmennél egy Tescoba dolgozni többet keresnél egy hónap alatt mint amit itt csinálsz már 3 hónapja.
Én: Lehet, hogy igazatok van, hogy most tényleg többet keresnék egy Tescoba 1 hónap alatt mint amit most itt megcsináltam 3 hónap alatt de ha az 580 ezerhez képest nézzük a dolgokat, hogy most 800 ezren állok a 3 hónap alatt az egy nagyon szép növekedés és később ebből lehetőségem lesz naponta akár 30-40 ezreket keresni és akkor már megeszem ezeket a tescós dolgozókat reggelire.
Szüleim: Az élet nem ahhoz képest fogja nézni a dolgokat, hogy mennyi pénzből mennyit csináltál hanem kapod a rezsi számlát, hogy fizesd ki, meg az albérletnek díjat, hogy fizesd ki.
Nem azt fogja nézni az élet, hogy mit ügyeskedsz a sz.ros pénzeddel, keress egy munkát abból majd lesz annyi pénzed, hogy meg tudsz élni mert ebből a napi 2-5 ezer forintból amit keresel nem lesz belőled senki csak egy bohóc, soha nem fogsz ebből naponta 30 ezreket keresni.
pénzt pedig kártyából és export-importból szerzek méghozzá sokat.
Milyen kártyából? Milyen export-import?
#69 nem így működik az oldal. Az oldalnak az az érdeke, hogy minél tovább működjön. Ez olyan mint a netflix. Fizet havonta x összeget, hogy az oldal üzemeltetői szerint nyerő tippeket megkapja kérdező. A kérdés, hogy miért nem hagyta abba az oldal üzemeltetője? Mert nagyon jó pénzt hoz egy ilyen. Miért hagyná abba? A netflix abbahagyja a filmek közvetítését egy hónap után? Nem. A nyerőgépeket üzemeltető haverom abbahagyta 100 millió haszon után? Nem, felbérelt embereket, hogy menjenek el 3 naponta a kocsmákba, és szedjék össze a pénzt belőle. Ő akar hónap végén látni átlagosan 30 40 millió forintot, a többit eloszthatják a dolgozók maguk között. Az ilyen oldal üzemeltetője nem abból él, hogy elnyeri a vesztesek pénzét, abból a tippmix és szerencsejáték zrt él. Az oldal a befizetett összegeket teszi el, amit a tippek eladásáért kap. Ha sikerült elég hülyét behúznia, akkor felvesz alkalmazottakat, és ő nem is foglalkozik az oldallal.
Hatos voltam.
De én is azt hittem hogy troll kérdés, ettől függetlenül nagyon hosszú választ írtam tegnap éjjel, hátha valakinek hasznos lesz. Viszont azt hiszem, hogy ez egy komoly kérdés és a barom állatot én biztos, hogy kitagadnám az örökségből, mert nem fogom egy idióta szerencsejáték függőre hagyni a vagyonom, amiért nagyszüleim szüleim meg én dolgoztunk dolgozunk egész életünkben. Sose értettem, hogy az a haverom hogy gazdagodott meg nyerőgépekből. Hogy lehet olyan hülye valaki, hogy a nyilvánvalóan rigged gépekbe, bedobálja nap végén a fizetését. De rohadt sokan csinálták. Már látom miért. Az átlag ember egyszerűen buta. Sajnos ez a helyzet. Aki ilyet csinál, az egy buta ember. Elképesztő, hogy ugyanannyit ér a szavazatunk. Na mindegy.
A rendes szülő arról ismerszik meg, hogy a nebuló bármit is tesz (akár gyilkol is!) a szülők ÖSSZEZÁRNAK mögötte. Fedezik, segítik, bármi...ugyanis az a nebuló akármit is csinál mégis csak az az ő gyerekük!
Aki pedig a saját vérét ki akarja dobni a közös háztartásból az gonoszság.
Egyik haver cicázott egy kis csajjal aki feljelentette (mármint a fater) erre a srác szülei lehazudták a csillagos eget (alibi) a kiscsaj meg mehetett az anyjába:-)))))))))))))))))) Ilyen a rendes szülő! Első a saját gyereke. Az idegen meg menjen az anyjába.
Szenzációs ember lehetsz, 92-es. Úgy értem, szenzációsan ostoba. De, van olyan, hogy kidobom a házamból azt, akit nem akarok ott látni, ha leszármazott, ha nem. Hogy oda van bejelentve, na és? Majd elmegyek és kijelentem, nagy dolog. Én döntöm el, ki lakhat a saját tulajdonomban.
Sőt, fogózz meg, azt is én döntöm el, kié lesz a saját tulajdonom a halálom után. Ha olyan elcseszett gyerekem lenne, mint te, hidd el, tennék róla, hogy ne a tiéd legyen.
Mondjuk, eladnám, és elkölteném az árát. Aztán ugrálhatnál.:)
Szegény szülők nem egy életképtelen, ábrándokba menekülő gyereket akarnak az életbe elengedni, aki valószínűleg olyan adósságokba fog keveredni, hogy el se tudja képzelni.
Kétségbe vannak esve és nem tudják miképpen hassanak a gyerekükre, aki megélhetését egyetlen internetes oldaltól teszi függővé és azt gondolja: "majd mindig nyerni fog", sőt "egyre többet fog nyerni", mint látható egyre több pénzt fordít erre, előbb-utóbb bukni fog -> és nagyot fog bukni...
Ha a szülő védelmezi, pátyolgatja a gyerekét, azzal rosszat is tesz vele, ugyanúgy mint aki mindig elkényezteti, mert ezzel a gyerek ahhoz szokik hozzá, hogy amit akar azonnal megkapja, megkaphatja, vágyait nem kell késleltetnie, sem erőfeszítést tennie, mert már tálcán kínálnak mindent.
Mit tegyél?Használj gumit.
Nem,nem a nemi betegségek miatt.
Ne szaporodj!!!
ma 13:09
Jah, az én anyám jött mindig a beszélőre amikor sitten voltam de a cellatársamnak a mostohája sose!
104-es nem én voltam.
Szerető szülő nem hagyja, hogy a gyereke életképtelen legyen, bizolytalan alapokra építse megélhetését, függőségbe taszítva és eladósítva önmagát (előbb-utóbb ez bekövetkezhet).
Hamarosan a napjai abból állnak majd hogy minden pillanatban csak a nyerésre tud gondolni meg a "pontos" tervezésre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!