Miért érzem ezt megalázónak?
Tudni kell rólam, hogy alapból nagyon kicsi az önbizalmam, és nehezen nyitok mások felé, még a családom felé is mostanában. A szobámban ülök bezárkózva, mert otthon csak ott érzem jól magam. (Vannak barátaim is, akik között majdnem önmagam lehetek. Ők amúgy elfogadnának, de akkor is nehezen nyílok meg teljesen)
Szóval otthon szinte csak a szobámban vagyok, viszont ott önmagam lehetek. Felszabadutan táncolgatok, meg ilyenek, amit a család előtt sose tennék. Egyik nap is éppen táncoltam, amikor anyum benyitott. Nem szólt semmit arról amit látott, csak elmondta miért jött és aztán kiment. Mégis annyire megalázottnak éreztem magam, mintha azt a kis biztonságos részt, ahol önmagam lehetek elvette volna.
Utána következő alkalmakkor se szabadultam ettől az érzéstől, akármikor a szobámban táncoltam, vagy bármi, folyton az ajtó felé néztem, hogy nehogy bejöjjön valaki.
Nektek volt hasonló, hogy valaki tudomást szerzett valami olyanról, amit egyáltalán nem akartál neki megmutatni? (Napló, titkok, vagy tényleg bármi ilyesmi, ami neked fontos)
Hogyan szabadulhatnék meg ettől az érzéstől? Semmi rosszat nem csináltam, nem egy 18+os dolog közben nyitott rám, csak táncoltam, mégis legalább annyira megalázónak érzem.
Bennem is felmerült, amit a #11 ír...
Ez messze túlmutat a kamaszok időnkénti "agymenésén", hogy egyedül akar lenni. Ez egy generalizált beszűkülés, introvertáltság.
#9: én is a pszichológust javasoltam az 5-ben...
Ez nem egy normális hétköznapi jelenség.
10: ez nem extro/intro kérdés, csak tisztán pszichológiai. Aki ilyen érzésekkel (önbizalomhiánnyal küzd), annak a gyökere az első életévekben keresendő. Még a legjobb helyeken is előfordul, hogy nincs meg az a figyelem a kisbaba/kisgyerek felé, amit igényelne, erre jönnek rá a kor aktuális hülye nevelési irányzatai - pl.ne vegyük fel, ha sír… Meg a szülők magánéleti problémái önmagukkal /egymással/ külvilággal. Szóval abban a nagyon érzékeny első pár évben, amikor az önbizalom, önértékelés zsigerileg meglapozódik, szinte teljesen az illető környezetén múlik minden.
Ezen tinédzserkortól már csak az alapos önismereti munka segít, pl. pszichodráma, pszichoterápia. Nagyon érdemes minél hamarabb elkezdeni, mert mint az látható, az agy képes teljesen különvalóságot teremteni és kis dolgokba is becsavarodhatunk végtelenül paranoiás természetének köszönhetően.
11es és persze a többiek:
Tudom, hogy nem egy egészséges doloh elzárkózni, de sajnos nem mindenkinél van egy őszinte, meleg, családias légkör otthon. Azt is tudom, hogy ezen az elzárkózás nem segít. De ez egy ördögi körnek tűnik. (Elzárkózok mert nem érzem jól magam közöttük-emiatt elhidegülünk-még rosszabb lesz a légkör) Próbálok nyitni, de ettől érzelmileg kimerülök, tehát ha vissza akarom nyerni az erőm, egyedül kell lennem.
Köszönöm, hogy komolyan vettétek, és segíteni akartatok. Féltem, hogy csak ilyen ,,ne hisztizz,, féle válaszok lesznek 😅 a pszichológuson gondolkodtam, de egyrészt félek az eredménytől, meg hogy ott se merek majd megnyílni. Bár a doki tudja a dolgát. Tudom, tudom a halogatás, meg a probléma elkerülni nem megoldás, de nem olyan egyszerű rászánni magam egy ilyenre.
(Amúgy mindig fülhallgatót használok, és nem tombolok tánc közben, tehát annyira nem hangos)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!