Van olyan ember aki nem szereti a gyerekét?





Rengetegen.
Például sok nőismerősömtől hallom, hogy ha tudta volna, mivel jár az anyaság, egészen biztosan nem szült volna.
De hát aki a rózsaszínes maszlagból tájékozódik, arra nem lehet mit mondani.










"Meg azt, hogy még mindig alig lehet beszélni a gyerekvállalás negatívumairól és nem ezeket tolják az ember képébe nap mint nap."
Ennek most azért ellent kell mondja, én pont azt látom, hogy lassan csak arról van szó, milyen sz*r dolog gyereket nevelni :S





Igen, van. A férjemet sem szerette az anyja. Az idősebbik fia volt az isten, azt áldozatok árán is támogatta, a férjemmel meg nem törődött. Cserébe a férjem sem szerette őt.
N





Ó hányan vannak. Mamám azért nem szerette anyukámat, mert fiút vártak. Pff...
A lányom osztálytársát épp azzal traktálja az anyja, hogy minek jött a világra, minek született meg, minek jött, senki nem akarta, stb., a gyereknek már öngyilkossági kísérletei vannak a hülye szülei miatt, akik épp váló félben vannak persze, és ezt a gyereken kell leverni, azt a legegyszerűbb.
Mintha a gyereknek egyszerűbb lenne, mintha ő választotta volna, hogy ilyen hülyék közé szülessen.





Mikor megszületik egy gyerek sőt elötte a nöknél mikor mozgolódik benned ő lessz a mindened onnantól szereted!
Felneveled és akkor kezdődnek azok a gondok amik megmérgezik ezt.
Rossz társaság alkohol drog játékszenvedély.
Akkor is ott állsz mellette de tehetetlen vagy mert elküld esetleg a fenébe hogy már ő felnött ember ne papok neki.
Pl.Rossz párválasztás a párja hatására már nem önmaga ha szólni mersz te vagy a gonosz!
pl.felnőttként csak egy robotgépnek néz és ATMnek sem tisztelni sem szeretni nem tud
Főleg akkor ha nem tudod a milliókat letenni a lába elé hisz örülsz ha idősen lebetegedve megélsz!Ez álltal még le is vagy nézve szóval letámadva.
Nem bánja az ember akkor sem hogy világra hozta csak távolságtartóvá válik.Mert bocsánat de a szülő is csak ember nem mazohista lény hogy gyűjtse a fájdalmat.
Tudom azt mondja sok ember ha ilyen a gyereked van magad tehetsz róla.Kérdem én ahol több gyerek van és csak egy ilyen a többi miért nem, ha olyan sz@r a szülő.?Mindegyik egyforma nevelést szeretetet és erkölcsi normát látott.





6. "Egyik ismerősöm imádta az egyik gyerekét 2 közül, folyton róla beszélt" Kérdező az ismerősödnél szerintem nem arról van szó hogy nem szereti a gyerekét. Ha minden gondolata ő volt akkor természetesen sokat beszélt róla. Valamiért (amit nem akar neked elmondani mert magánügy ek tartja) megharagudott rá. Na ilyenkor szokott lenni az hogy egyszer nagyon szeretünk valakit (pláne a gyereküket) egy idő után bizonyos történészek miatt "soha többé nem akarja látni meg hallani sem akar róla" .
Mert ara tudsz haragudni a legjobban akit szeretsz.





Rengeteg ilyen van. Nem is kell messzire menned, menj a gyerekvállalás topikba, és üsd be a keresőbe azt az egy szót, hogy 'megbánta'. Rengeteg ilyet fog kiadni.
Igaz, akik ezeket írják, azt állítják, szeretik a gyereküket, csak megbánták, hogy a világra hozták őket, de ahogy előttem írta valaki, a kettő között nincs igazán különbség. Ha azt kívánom, valaki bár ne is létezne, az nem annak a jele, hogy mennyire szeretem őt.:(
Lehet persze itt eszmét futtatni a társadalmi nyomásról meg hasonlókról, de a gyerek számára teljesen mindegy. Nem szereti az anyja, pont. Neki ez mindenképp soha be nem gyógyuló sebet fog okozni, és nagy valószínűséggel ő sem lesz képes őszintén szeretni senkit, mert fogalma sincs, hogyan kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!