Mit tegyek? Teljesen elegem van az egész életemből, mindennap sírok lefekvés előtt. 18.F
Csak teher vagyok mindenkinek.
Az apám 37 éves, 18 évesen csinált meg engem egy véletlen balesetben az akkori barátnőjével.
Mire észbe kaptak az abortusz már nem jöhetett szóba.
Örökbe akartak adni de mikor az apám szülei megtudták, hogy terhes és már késő engem elvetetni akkor egy nagyon nagy harcban azzal a feltétellel, hogy az apámnak meg az anyámnak soha nem kell még felém biccentenie meg egy fillért se költeniük rám hiszen ők örökbe adtak volna sikerült kiharcolniuk azt, hogy ne adjanak engem örökbe hanem a nagyszüleim gondoskodnak mindenemről.
Mindezzel 16 évesen szembesített az apám mert volt egy párszor nálunk de mindig úgy viselkedett velem mintha én lennék a legnagyobb ellensége.
Aztán egyszer konkrétan rákérdeztem erre és elmondta a teljes igazságot, hogy valójában elszakadt a gumi és nem vett be az anyám esemény utáni tablettát és az abortuszból meg kicsúsztak.
És azért gyűlöl pontosan engem mert ő tett az ellen, hogy én megszülessek és ennek ellenére mégis megszülettem.
Amikor ezeket elmondta bezárkóztam és sírtam a szobámba majd egyszer csak feljött a mamám aki próbált megnyugtatni és elmondta, hogy bár valóban így történt minden de ők akkor is szeretnek engem.
De ez nekem akkor is egy szívfájdalom. Mindenkinek csak teher vagyok még a nagyszüleimnek is. Nem voltam én egy terv akivel számoltak.
Csak egy baleset. Ők pedig magukra vállaltak igen és megmentettek attól, hogy gyermekotthonban legyek ez tényleg egy szép dolog.
De attól én még mindig csak egy baleset vagyok.
És ami a legszomorúbb, hogy van egy 2 éves féltestvérem akinek meg az apám minden szeretet megad mert ő már tervben volt. Én tényleg beleőrülök már ebbe.
Nem volt 2 éve már egy olyan éjjel amit ne sírtam volna végig :(
válasza:Félreértés van itt.
Az a gyerek semmivel sem tökéletesebb, mint te. Azért ad meg neki minden szeretetet és egyebet, mert az apád most jutott el odáig fejben, hogy képes apaként funkcionálni, a nulláról építkezve egy gyerekkel. Amikor te voltál kisgyerek, akkor még nem tudott mihez kezdeni egy gyerekkel, nem tudta értékelni azokat az apróságokat, amiket most a másik gyerekkel átél. Ha most annak a gyereknek adnál egy szép, antik autómodellt a műanyag kiskocsi helyett, ő sem tudna vele mit kezdeni; nem azért, mert a szép, antik autómodell kevésbé tökéletes vagy értékes, hanem, mert éretlen hozzá, hogy képes legyen értékelni. Nyomatékosítom, ez az apád viselkedésének az oldaláról egyáltalán nem rólad és a te vélt vagy valós hibáidról szól; csakis a sajátjairól. Azért is volt tervezett gyerek, mert mostanra jutott el oda az agya, hogy képes legyen gondoskodni valakiről. Ő NEM ÜTÖTTE MEG MÉRCÉT az elmúlt tizennyolc évben, nem te. Most, hogy felnőtt az apa szerepre, persze elvárható lenne, hogy megpróbáljon kompenzálni téged is, mint ahogy az is, hogy ezt a beszélgetést ő folytassa le veled. De neki ez könnyebb, és kényelmesebb, nem jár bűntudattal és egyéb olyan kellemetlen érzésekkel a részére, mint amiket most te érzel. Ami megint csak az ő gyarlóságait bizonyítja, nem a tieidet.
És, mint mondtam, sokan lesznek "véletlenből". Az elmúlt 2000 év folyamán MINDENKI véletlen volt. Ez még nem a világ vége. Egy tervezett gyerekhez is mindenkinek igazodnia kell, és mindenkinek fel kell forgatnia az életét, annyi a különbség, hogy erre több idő van anyagilag és szellemileg felkészülni, mint egy meglepetés esetén, de az alapelv ott is ugyanaz, csak felgyorsítva. Semmiféle plusz, elfogadhatatlan erőfeszítést nem igényelt a te létednek a menedzselése. És tényleg nem győzöm hangsúlyozni, annak, aki foglalkozni akar veled, EZ NEM TEHER. Még csak nem is szimplán természetes. Hanem ÖRÖM. A nagyszüleidnek meg az elmondásod alapján az volt.
Kezelik vagyis inkább úgy mondom próbálják kezelni.
Ahogyan szembesítettek ezzel másnap már egy nagyon drága magán Pszichológusnál voltam akihez azóta is járos.
Meg voltam mindenféle terápián amit javasoltak.
Nem ért semmit se. Egy picit se jobb.
válasza: válasza:A pszichoterápia az egy nagyon lassú folyamat, hosszú idő kell, ameddig változás áll be, és azt is előbb fogja észrevenni a terapeutád, mint te magad. Én járok két éve, és vannak olyan berögződéseim, ördögi köreim, amiket még mindig nem tudtam levetkőzni, de legalább már felismerem, hogy ezek azok, amik.
A dologhoz hozzátartozik az is, hogy a munka legnagyobb részét nem a pszichológusék végzik, hanem te. Ők csak... fogják a kezed, hogy ne botolj meg a hídon vagy zuhanj le. Segítenek abban, hogy más szemszögből lásd az érzéseidet, viselkedésedet, a családi szituációt és a helyedet benne, de ameddig nem állsz rá készen, hogy te magad is elhidd, hogy nem te vagy a hibás, hogy nem te vagy a selejt, addig nem lesz eredmény. Akarnod kell a más perspektívát és a javulást, és... sokkal többször fog ez a folyamat fájni vagy értelmetlennek tűnni, mint ahányszor látható eredményt hoz.
válasza:Nekem ezzel az egésszel csak annyi a bajom, hogy oké én értem, hogy 18 évesen senki nem akar még szülő lenni meg a gumi is kiszakadt de nekem ez akkor is nagyon "jól" esik, hogy nem engem utasított el hanem azt az életpályát utasította el meg minden.
De akkor is úgy jöttem világra, hogy engem senki nem akart az elején ugyanis egy dolgot nem mondtam el.
A nagyszüleim is az abortuszt támogatták még az elején mert 18 évesen ne legyünk szülők csak amikor kiderült, hogy már ehhez is késő akkor mondták azt a nagyszüleim, hogy akkor mostmár ne adjanak örökbe hanem magukhoz vesznek.
A nagyszüleim is lemondtak volna rólam ha belefértem volna az abortusz időtartamába. Ezt ők is elismerték.
És én értem az ő álláspontjukat is, hogy 18 évesen ne neveljen az ember gyereket csak nekem ez egy olyan dolog, hogy nem engem utasítanak el hanem körülményeket de akkor is rajtam csattan minden.
válasza:
válasza:Ne azzal foglalkozz, ami a múltban történt. Fókuszálj a jelenre, a jövőre, apádat meg kerüld el. A nagyszerüleid szeretnek téged, felneveltek és még mindig nevelnek, melletted állnak és támogatnak - velük foglalkozz. Az, hogy 19 éve mi történt, kevésbé számít. Fiatal vagy, előtted egy egész élet, amit leginkább te határozol meg, hogyan szeretnél leélni.
Elhiszem, hogy szörnyű érzés, de az lebegjen előtted, hogy ennek ellenére egy szerető család (legalábbis részben) vesz körül, támogat. Nem számít, mi történt sok évvel ezelőtt.
És a másik gyerek semmivel sem tökéletesebb. Nem szabad versenyezni, a megfelelési kényszer sem vezet semmi jóra. Apád hozzáállása a különbség, és itt ő az, akinek rosszul kéne éreznie magát.
válasza:Azon gondolkozz el, hogy 18 éve tudod, hogy nem tényező az apád az életedben, ez 16 évesen esett le? Nyilván nem, addig is tudtad, hogy kikre számíthatsz, és ezek a nagyszüleid.
Nincs miért sírnod, semmi nem változott, attól, hogy 1x apáddal beszéltél, aki nyilván pont olyan érzéketlen, mint amikor születtél, és ez sajnos a szerinted előnyös helyzetből induló 2 évesének is rossz hír.
A pszichológusra szükséged van, évekbe fog telni, mire helyrejössz, legyél türelmes.
Sírnod nincs miért, ha a nagyszüleid szeretetben neveltek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!