Hogy kell leválni a szülőkről?
Biztos sokat fogok kapni a kérdésem miatt, de végülis véleményekre vagyok kíváncsi...
Szóval 33 éves nő vagyok, még itthon élek a szüleimmel, két testvéremmel és háziállataimmal vidéken. Volt egy időszak, még a suli miatt, amikor 3 évig nem itthon laktam, jól éreztem magam, elvoltam, viszont utána hazakerültem, itt találtam munkát, ahol közel 10 évig dolgoztam, nemrég felmondtam. Itt nem igazán van munkalehetőség, ezért gondoltam, hogy nagyobb városba költöznék és ott próbálnék szerencsét, csak nem igazán tudok elszakadni itthonról, nagyon hiányozna, hogy nincsenek körülöttem annyian, az állataimat nem vihetném, szeretek kertészkedni és elég nehezen is ismerkedem, nehezen illeszkedek be és nyílok meg emberek előtt. Itthon ugyanúgy fizettem a költségeimet, segítettem a házimunkában, ismerkedtem, volt párkapcsolatom, egy ideje az sincs, viszont egyszerűen félek elmenni innen,a szüleim nyugdíjasok, apukám elég nehéz természetű, sokat iszik is...akinek van ilyen szülője, tudja milyen az élet vele, nem szívesen hagyom itt anyukámat sem így, sem pedig az állataimat. Az egyik testvérem dolgozik, kb csak aludni jár haza, vagy épp nincs itthon, mert valamelyik haverjához ment bulizni, a másik testvérem pár éve került haza, de ő is dobbant lassan itthonról. Hogy lenne érdemes elmennem, vagy hogy rakjam ezt helyre magamba, hogy menjek el, úgy hogy ne féljek? Igazából nem vágyom igazán saját családra, gyereket nem szeretnék, a férfiakban csalódtam és nem szeretnék házicseléd lenni senkinek. Tisztában vagyok vele, hogy nem kis gondok vannak velem, de valahogy le szeretném küzdeni, szóval ebben kérnék segítséget, véleményeket.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Az albérletnél még mindig jobb a hitelre vett ingatlan, vagy, ha otthon maradsz.
Egy ismerősöm kevesebb, mint 1 éven belül másodjára szívja meg az albérlettel, mert mindkétszer hazajött a tulaj külföldről vagy az egyik gyereknek adta a lakást, ő meg megint kereshetett új albérletet...
Most van a második eset. Június elsejéig kapott határidőt, mert jön haza a tulaj fia a lakásba...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Hát nállunk míg nincs saját család, addig rosszul esne a szülőknek ha külön költöznénk, mert úgy gondolják hogy akkor nem szeretünk velük lenni!"
Hát így soha nem is lesz saját család...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!