Ha az apádnak nőgyűlölő nézetei lennének, engednéd, hogy találkozzon a gyerekeddel?
Nem kell ezen aggódni, se túlgondolni.
A babát meg a kisgyereket nyugodtan vigyétek, még ha valóban igaz is, hogy a nagypapa majd erőszakosan tukmálja a hímsoviniszta nézeteit, egy ilyen pici gyerek nyilván nem érti meg nem is fog rá emlékezni, a személyiségfejlődésére meg konkrétan nulla hatással lesz, hiszen az értékrendjét tőletek kapja majd, otthon, nem a nagyapjától.
Később meg a gyerek majd eldöntni, hogy tartja-e a kapcsolatot a nagyapjával, kíváncsi-e a műsorra rendszeresen.
Apám is hasonló, de nem ilyen extrém. Szerinte is a nő azért van, hogy cseléd meg házi krva legyen. Amikor ivott, akkor azért voltak megnyilvánulásai, józanon kultúráltabb. Egyszer a barátai ott voltak, és persze osztotta nekik az észt. Hogy mindet meg koll bszni, mert csak arra valók. Erre az egyik kifakadt, hogy hogy mondhat ilyet, amikor neki is lánya van (én). Erre a válasza az volt, hogy én is arra való vagyok. 🙄
Meg az akkori barátomhoz akartam átmenni a másik városba, annak a sógora meg aznap átutazott az enyémen, megbeszélték, hogy elmehetek vele a barátomhoz. Apám meg elkezdte, hogy biztos majd rámveti magát az úton meg ilyenek. A sógor sosem viselkedett így, persze apám magából indult ki.
Ha lesz gyerekem nem fogom felügyelet nélkül ott hagyni. Sok hülye dumát kellett nekem is hallgatni, amikre nagyon nincs a gyereknek szüksége. Nem akarom a sajátomat ilyennek kitenni. Meg van neki némi fedofil hajlama is, szóval csak akkor lehet vele, ha én ott vagyok.
“Miért is lenne baj, ha férfi példakép lenne előtte?”
Szerencsére normális embernek nem példakép egy ilyen primitív maradi barom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!