Elfogadnátok a közeledését?

Az előzmény, hogy anyunak mindaddig volt szimpatikus a barátom, ameddig ki nem derült, hogy ott hagyta az egyetemet (erre jó oka volt). Anyukám szerint komolytalan, engem is bármikor ott hagyhat és ott is fog ebben biztos. Az évek során folyamatosan hallgattam, hogy szakítani fog velem, ne is reménykedjek, nem fog eljegyezni a barátom. Mikor már meg volt az esküvőnk dátuma, akkor visszakérdezett, hogy ugye ez csak vicc? Mondta, hogy nem fogadja el, hogy hozzámegyek ehhez az emberhez és hogy csak remélni tudja, hogy nem ettől az embertől lesz majd unokája. Ezzel annyira betelt a pohár, annyira megsértett, hogy megszakítottam vele a kapcsolatot. Azóta eltelt több mint 8 év. 4 hónapja született meg a 2. gyermekünk és anyu meg tudta egy közös ismerőstől, aki gratulált neki. Írt, hogy szeretné megismerni az unokáit és hogy sajnálja a múltbeli dolgokat és bocsánatot kér. Viszont engem nagyon megsértett és nem tudom elfelejtetni, ahogy a még meg nem született unokáiról beszélt évekkel ezelőtt. Férjem szerint adjak még egy esélyt. Az elmúlt 8 évünk nyugodtan, boldogan telt, nem akarom, hogy anyu megint kekeckedjen velünk. Viszont sajnálom is, mert mégis csak az anyám.