Együtt vagyok egy tanárommal, az anyám tud róla, lebeszélne. Mit csináljak, hogy elfogadja a kapcsolatot?
Nem szeretnék egyetemet, szakot, vagy kart említeni. Kérlek, erről ne kérdezzetek. Köszönöm!
21 éves vagyok, nyáron ért véget egy 6 éve tartó, szörnyű, se vele-se nélküle kapcsolatom, ami nagyon mérgező volt. Az önbizalmam az évek alatt a padlóra került.
Utána jött Ő, a "párom", bár utálom ezt a kifejezést és nem is mondanám ezt egy kimondott párkapcsolatnak... Nem tud rólunk senki két barátunkon kívül, és amíg tanít, nem is szeretnénk, ha ez nyilvánosságra kerülne.
Idősebb, 44 éves. Tudom, hogy nem ő lesz a férjem, nem áltatom magam ilyenekkel. De az igenis jól esik, ahogy viselkedik velem. Hogy még hónapok után is udvarol nap, mint nap, vagy hogy a tenyerén hordoz, segít bármiben. Tudom, hogy számíthatok rá. És igen, így néha a tanulmányaimmal kapcsolatban is vannak kisebb segítségeim. Ne arra gondoljatok, hogy automatikusan 5-ös mindenem, mert nem. De most megírt helyettem két beadandót, ha van olyan tárgyból házifeladat, amiben annyira nem otthonosan mozgok, akkor segít benne, vagy most egy tárgyból kaptunk teljesen új beugrósort, és átnézte amit kidolgoztam, átírta, ami nem volt jó. Szóval ilyesmikben segít inkább, protekcióról eddig még szó sem esett.
Jól elvagyunk egymással, ennyi.
Az anyám meg ezt nem nézi jó szemmel, elmondása szerint nagyon félt és szerinte ez nem egészséges. Meg siettetné a dolgokat, pl. hogy akkor hozzam el, mutatkozzon be a családnak, legyen itt karácsonykor... De mi ilyesmit nem akarunk, el sem tudnám képzelni, hogy ott alszik a családi házunkban, a rózsaszín és pasztell szobámban, vagy hogy majd reggel együtt reggelizik a család pizsamában, mikor a szüleimmel egyidős szinte. És hogy akkor most ez hogy lesz, mint lesz, összefogunk-e költözni, vagy hogy lesz? Mondtam, hogy nem került komolyan ilyesmi még szóba, egyszerűen jól érezzük magunkat és kész.
És ELŐTTED, hány diáklányt dugott?
Ha az én lányomra, csak ránézne egy ilyen, azonnal tarkón lőném.
Nem szokásom hazudni, anonim oldalon meg főleg nem (mi értelme lenne?).
Előttem egy több, mint 10 évig tartó kapcsolata volt.
Anyának azt mondtam, hogy még nem tudni, mi lesz ebből, inkább csak ismerkedünk, elvagyunk. Erre hogy hát ne mondjam már, aki valakivel együtt alszik, az már bőven túlment az ismerkedés határán.
Szerintem attól, hogy bemutatod a szüleidnek, nem kell ott aludnia. Szerintem előremutató ez a "valami" köztetek, úgy látom, a férfi előző kapcsolatában semmi nem lett kimondva, ne kövesd el ezt a hibát. Mondd el, hogy anyukád felvetette, hogy vidd el ünnepekre, ő mit szólna hozzá?
Haza mehet ebéd után, vagy foglalhat egy hotel szobát az adott városban, és akkor ez az ott alvós szitu el van felejtve. Kicsit tényleg fura lenne együtt reggelizni a szülőkkel, de azért nem olyan gáz. :)
Disclaimer!
Unpopular opinion:
Őszintén? Én irigylésre méltónak tartom, hogy ilyen társaságra leltél, és hogy jól érzed magadat. Most hirtelen egy 4X éves hapsira kell gondolni, hát… nem bántásból, de az apatest ugrik be egyből. Viszont ha jobban belegondolok, vannak azért figyelemre méltó, és kifejezetten jóképű/stílusos férfiak ennyi idősen is. Sőt… Csak ugye ezt sokan elfeljtik/figyelmen kívül hagyják.
A másik fele: itt gyakorin mindenki erkölcsösködik, de életük úgy sincs amiből merítsenek szval maradnak a közhelyek és a leplezett irigység. Azért kapod ezt a sok negatív/ellenszenves hozzászólást, mert egyszerűen felfoghatatlan az, hogy vki tényleg szimplán csak boldogan éli az életêt és ezt megosztja vkivel. Most, akinek van egzisztenciája ezzel együtt pénze, az miért ne akarná elhalmozni ilyen téren is egy szerettével? (Most tökmindegy, h minek nevezzük a személyes kapcsolatokat). Most kortól függetlenül sztem sok olyan kapcsolat van, ahol az egyik fél jóval többet keres a másiknál, és még sem qvázzuk le az illetőt…
Ugyanilyen ingoványos terület az is itt gyakorin, hogy a férfi-nő között nincsen barátság, vagy az az állítás miszerint a férfiak csak is bhaszni akarnak, a fiatal nők meg goldiggerek. Ez van.
Jaaaj, és ez a kedvencem, hogy vki ezért kitiltana az egyetemről 😂 úristn. Ha ilyen szigorúan vennénk az etiketett/előírásokat nem hogy tanár nem lenne, de orvos, se ápóló, se kisfőnök és titkárnő. Mellesleg, aki legalább betette a lábát felsőoktatási intézménybe, az tudja, hogy ennél szaftosabb sztorik is elhangzanak már az első héten.
Egy szó mint száz: hajrá! Élvezd ki ameddig tart, és ne is akarj rágörcsölni a jövőre. Lehet most szhar „tanulságot” írok, de nekem az segít a világban, hogy nem szorongok pluszban a jövőn, próbálom megélni(/élvezni) a jelenben a kapcsolataimat (amit nagyon sokan elfelejtenek sajnos).
Hogy a kérdésre is válaszoljak: kezdj el minél jobban elhatárolódni a családodtól (legalábbis legyen egy éles válasz a magánéleted és Ő közöttük), mert ahogy telnek az évek, egyre jobban a fejedre ülnek. Azon kapod magadat, hogy már csúnyán mondva a „segítségükkel” valójában manipulálnak a javukra (ez csúnya így leírva, de ált. igaz a szülőkre)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!