Egy apa miért zúzza szét a gyermeke játékát annak ellenére, hogy még látja is előtte, milyen jól szórakozik a kicsi vele?

A gyerekeim apja is csinált ilyet, már elváltunk. Tipikusan bármi baja volt, mondjuk munkahelyi stressz vagy fájt valamije, vagy a mittudomén mi sokba került, nem sikerült... stb., akkor mindenki másnak is legyen rossz kedve. Már lábujjhegyen kellett járni, ha hazajött, akkor se volt jó semmi, mert hát nem a nyugalom szigete várta két kisgyerek mellett. S szeretete jeléül mindig ment az érzelmi zsarolás, hogy bezzeg nekünk milyen jó és érezzük hát át, neki milyen rossz. (Dolgoztam én is 8 órában, csak pl. én szerettem a munkám, voltak barátaim.) Beszélgetni vele viszont általában nem lehetett, hiába akartam oldani, csak elvárta, hogy ölelgessem, de kb. mintha egy kaktuszt kellett, s az én tőlem függött, hogy ha fél napra lesimogattam a tüskéit, hogy ne bátson mást. Állandóan másra vágyott, többre, más életre, mások bezzeg életére, de ő miattunk feláldozta magát... Szerelmes voltam bele végig, és szerintem igyekeztem kimutatni, mert hiányzott, aki volt, s levenni róla minden feladatot otthon, de azt is csak kritikaként fogta fel, egyre kevesebbet járt haza, aztán a sok túlórában meg is csalt, s akkor végre kiraktam. S túl minden síráson annyira jó nyugi lett. Kéthetente hétvégén egyébként egész jó apa, mert akkor nagyon készül rá, persze azért személyiséget nem váltott. A gyerekek is megnőttek, reálisabban látják a puffogásait, s nem félnek már tőle. S azóta nekem is van új udvarlóm, aki annyira más, közvetlenebb hálistennek, s nem játszmázik.

De ez egy ikonikus jelenet volt, amit leírtál. Amikor földhöz vágta karácsonykor a távirányítós kisautót és kitört a kereke s titokban ragasztgattam. Meg ráütött a laptopra. Meg eltörte a fülhallgatót. Valahogy minden gyerek cucc eltört nála. S minden ajándékot úgy adott, hogy "nem érdemled meg, de _én_ szeretlek". Plusz a fenyegetés, hogy "de visszavisszük a boltba, ha rossz leszel". Én is sokszor mentegettem a gyerekek előtt az apjukat, hogy de biztos nem gondolta komolyan meg csak fáradt. Egyébként abszolút az apjától kapott mintát vitte tovább, amikor apa lett, pedig mindig azt mondta, hogy nem akar olyan lenni. Neki mintha ezek a tárgyak, ajándékok lettek volna a szeretetnyelve, amivel üzletelt, s amire kitöltötte a keserűségét. De ijesztő volt, mikor lépi át. Pszichológus kellett volna akkor neki vagy nekünk párterápia talán...?, de sajnos én kevés voltam, s nagyon rossz dinamika volt ez otthon, hogy ha "védtem" a gyerekeket, ő közellenség lett... ezért próbáltam mellé is állni, hogy szeretet kolduljak, s hogy ne csorbuljon a szent tekintélye, s persze hogy ne legyen még mérgesebb. Mindez együtt meg nem ment, még magamnak se voltam hiteles.