Egy apa miért zúzza szét a gyermeke játékát annak ellenére, hogy még látja is előtte, milyen jól szórakozik a kicsi vele?
Nárci mellé dobjuk már be a toxikust is.
Amúgy a váalszt emg csak az apa tudja.
Kérdező, érdemi választ szeretnél vagy csak provokálni az embereket?
Ha előbbi, akkor kérlek adj meg némi információt, hogy mi történt. Ennyiből nem tudhatjuk, mi volt. Lehet, hogy apuci véletlenül rálépett a játékra, de az is lehet, hogy személyiségzavaros. Ebben a formában semmi értelme a kérdésnek.
14: 6 éves fiúról van szó (hozzám képest ő még kicsinek számít) aki már tud halkan játszani, nem útban lenni.
Apa általában csak szóban agresszív velünk de ezt az esetet nem is előzte meg semmi ilyesmi. Most szombat délután történt, még fáradt se lehetett. Ő éppen ebédelt, mi a nappaliban játszottunk, egy csukott ajtó választott el minket. A játékok nem hiszem hogy zajt csaptak, viszont el-elnevettük egymást mire kiszólt többször is, hogy ennyire azért ne vaduljunk. Először amúgy valami olyat akartam kiírni "a ti apátok sem bírja elviselni, ha hall titeket nevetni?", mert az enyém végképp ilyen. Nem is láttam még mást így viselkedni.
Harmadik felszólítás után meg kirontott a konyhából és taposni kezdte a játékokat amik éppen a szőnyegen és nem a kezünkbe voltak, szólni sem tudtunk, olyan váratlan volt. Kiabált, hogy minek ilyen haszontalanságra kiadni pénzt, meg a kistesóm mindjárt iskolába megy, mégis meddig fog még játszani ilyenekkel. Nagy nehezen kinyögtem hogy hagyja abba, nem teheti ezt, erre rámförmedt, hogy kaphatunk mi is. Összekapkodtuk gyorsan a törött darabokat és a szobánkba mentünk. Kistesóm ott kezdett el sírni, hogy milyen kevés ideig tudott játszani az új figurákkal. Anya ekkor ért haza, bejött a sírásra, én meg felháborodva elmondtam neki, mi történt de már csukta is be az ajtót belülről, hogy apa ne hallja. Ő azt mondta, ne törődjünk vele, apára rájár néha az ilyen, nem lehet vele mit csinálni.
Még aznap este próbáltam vele beszélni de csak grimaszolt meg már megint majdnem kiabált hogy én hallgassak, ha ő kiborul, azzal nem kell nekem, taknyosnak elszámolnia.
A játékfigurákat sikerült bútorragasztóval megjavítanom de felhozni ezt mégegyszer azóta sem mertem, pont ezért írtam ki ide.
De, tudna anyud mit csinálni! Fogni a hóna alá a kistesót és szépen otthagyni ezt az idegbeteg faxt...
Azért valami előjel volt, hogy verbálisan agresszív volt, nem? Még mielőtt anyud megházasodott vele, akkor is.
Mert tudja hogy szereti a játékot a gyerek, és fájdalmat akar okozni.
Apám is ilyen volt. Rátaposott a játékaimra, ugrált rajtuk ha olyan kedve volt. Valami buz1 fegyelmezési dolognak szánhatta. Amikor elváltak anyámmal, akkor pedig vitte magával a maradék játékaimat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!