Nők, akik apa nélkül nőttetek fel, milyen mértékben hatott ki a felnőtt párkapcsolatotokra, hogy csonka családban nevelkedtetek? Hogyan sikerült meghaladni ezt a beidegződést?

Az igazi "apám" egy alkoholista, csavargó, hajléktalan lett, akit hol befogad valaki, hol nem. Az életemben szerencsére kb soha nem játszott szerepet, néha találkoztam vele, amikor nagymamámnál voltam és őt (is) befogadta. Akkor egymásnak is mentünk.. Tini voltam.

Nevelőapámmal nem volt jó a viszonyom. Érezhetően nem szeretett engem, csak a saját lányait. Sok bántást kaptam érzelmileg, sokszor fizikailag is. Családon belül elköltöztem 13 évesen, de ott sem volt jobb.

1 kapcsolatom volt/"van", nagyon nehezen tudok kötődni, az erzéseimről beszélni. Kimondani szóban, hogy szeretlek? Esélytelen.. A párom elfogadta, évekig remekül megvoltunk, bár én is inkább egy anyának érzem magam a kapcsolatban. Gondoskodó vagyok, önálló, de makacs is és nagyon sok (volt) a "hatalmi harc" a kapcsolatban.

A párom (sem) teljesen oké mentálisan, rengeteg játszma jellemzi már ezt az egészet, sokszor szét is váltunk már. De mégis mindig visszafogadom, mert engem rajta kívül soha nem szeretett igazán senki, és nagyon megviselt a hiánya.

9.éve vagyunk már együtt, de nagyon egészségtelen már ez az egész.

Én 8 éves voltam, amikor elváltak a szüleim. Előtte sokat veszekedtek, igazából számítottam a válásra. Maga a válás traumatizált, de az százszor rosszabb volt, hogy apám utána már egyáltalán nem volt rám kíváncsi. Nem keresett, ha elmentem hozzá, elment otthonról vagy nem foglalkozott velem.

Egy éve járok terápiára többek közt emiatt.

Vőlegényem van, aki egy nagyon jó ember, teljesen más, mint a szüleim, a kapcsolatunk kiegyensúlyozott, nincsenek erős nemi szerepek, elvárások, pl. az itt említett csicskázás, hogy én pakolok be helyette stb. Sőt, ő szokta emlegetni, hogy nem is viselné el ezt a kiszolgálást. Gyerekkorában is amint elért egy bizonyos kort, a tesójával amit tudtak, maguknak intéztek, neki nem pótanyuka kell, hanem társ. Szóval a kapcsolatomra direktben nincs hatással. Esküvő előtt állunk és félek a válástól, mivel gyerekkoromban is ugye átéltem ezt. Be is vagyok rendezkedve rá, hogy bármi történik, van saját pénzem, tartalékom, saját befektetésem stb. hogy ne találjam magam szar helyzetben. Mondjuk, ezt mindentől függetlenül gyakorolhatná minden ember szerintem.

Szóval azt mondanám, a válástól való félelem sokkal erősebb talán, mint az átlagban, de a párkapcsolatom maga jól működik.

Na az ilyen minták miatt mondom azt hogy nem támogatom a melegek örökbefogadását mert nem jó ha a gyerek csak az egyik szülői mintát látja.

Erre mindig azzal jönnek hogy ez hülyeség.

Hát tessék, lehet válogatni a peldakbol.

Tudom, tudom, persze egyesek szerint ez nem ugyanaz. Szerintem meg de.

48-as, pedig mennyi jó példát láttam apámtól, amikor anyám dolgozott teljes állásban sokszor túlórázva, mert apámnak büdös volt a munka és folyton felmondott, meg hónapokig táppénzen volt és játszott meg ivott. Aztán anyám osztotta be a pénzt, ő vitte egyedül a háztartást, rendezte az udvart, a kertet, minket gyerekeket. Tényleg, annyira fantasztikus nő-férfi szerepeket láttam ebben a heteroszexuális kapcsolatban!

Érdekes, nekem egy teljesen normális partnerem van, aki becsületesen dolgozik és itthon is ugyanúgy meglát magától mindent.

Csak akkor tudnám, ha a szüleim default heteró házasságban éltek, miért kell terápiára járnom, több mint egy éve...

#49 tudtam hogy jön egy gyökér aki bedobja a "de a melegek jobbak mint a rossz hetero szülők".

Tudom hogy nehéz az olvasás, ezért felhivom rá a figyelmed hogy sehol nem írtam hogy egy rossz hetero szülő jobb lenne mint két normális meleg. Arra vilagitottam rá hogy a jó hetero szülők fényévekkel jobbak mint a jó meleg szülők mert utóbbinál az egyik szülői minta nincs meg. Komolyan olyan nehéz logikusan különbséget tenned a kettő között?