Egyre nehezebben viselem a folyamatos panaszkodást, önző vagyok?
Edesanyám egyedül él, mozgásszervi betegsége van, orvosok csak tünetileg tudják úgy-ahogy kezelni, sokadik orvos sem tud megoldást a problémára (pontosabban új gerincre lenne szüksége, ami ugye jelen állás szerint megoldhatatlan). Állandó fájdalmai vannak. Nagyjából el tudja látni magát, én minden héten bevásárolok neki, ha kell viszem dokihoz, leviszem a szemetét, intézem ha van valami amit nem tud megcsinálni. Minden nap beszélünk telefonon 20-40-60 percet. Tudom rossz neki, mert egyedül van és beteg. De úgy érzem kezd felőrölni ez az egész. Nem az, hogy el kell neki intézni dolgokat vagy orvoshoz kell vinni. A beszélgetéseink 90-100%-a arról szól, hogy mennyire fáj, mennyire iszonyatos, melyik gyógyszereket vette be, melyik orvoshoz kellene menni és úgy általában minden rossz, borzalmas, szörnyűséges és talán jobb lenne ha már nem is élne. Teljesen megkeseredett az állapota miatt, haragszik a világra. Én ezt mind értem, de nem tudok rajta segíteni. Nem tudom mit tehetnék. Családom van, gyerekem. Egy-egy ilyen beszélgetés után (minden nap) borzasztó kimerültnek érzem magam, a hangulatomról nem is beszélve. Eljutottam már odáig, hogy szinte gyomorgörcsöm van amikor hív, vagy hívom telefonon, mert tudom, hogy legalább fél órás panaszáradat jön. Emiatt meg már nekem szokott bűntudatom lenni, hogy ezt érzem. Egyszer említettem neki, hogy nem gondolkodott-e azon, hogy esetleg egy szakember, pszichológus tudna-e kicsit a hangulatán javítani, de teljesen kiakadt, hogy bolondnak nézem. Mindemellett pluszban még folyamatos anyagi problémái vannak, de ez már egy másik történet…
Volt/van valaki hasonló cipőben? Hogyan kezeli a helyzetet?
válasza: válasza: válasza: válasza: válasza:Én végigcsináltam hasonló körülmények között az egyik szülőmmel, majdnem 10 évig tartott, közben dolgoztam, egyéb családi tragédiákat próbáltam feldolgozni, ellátni a már saját családomat.
Így utólag úgy érzem elvették a fiatalságomat, de tartoztam neki, teljesen egyedül nevelt fel, nulla segítséggel.
A te és mások történetét olvasa annyi "szerencsém" volt, hogy sosem panaszkodott, csak kedvetlen volt, ingerült. Elzárkózott mindentől, amitől javult volna az állapota (vitaminok, kúrák, gyógyszerek, gyógytorna) és ezzel az életminősége, majd "udvariasan meghalt". Ez utóbbi kifejezést is mástól hallottam, igen, mennyire igaz, nem akart gondot okozni...
#1 11:34
Igen, folyamatosan gondolok erre, de valahogy mégsem érzem jobban magam. Érdekes...
#2 11:37
Csak ugye itt nem ismerősről van szó, hanem szülőről. Úgy már nehezebb a helyzet.
#3 11:48
Ha én nem hívom akkor hív ő. Igazából már mondta nekem, hogy tudja mennyire fárasztó lehet ezt hallgatni, de ez van, nincs más téma.
#4 11:59
Már amikor szóhoz jutok. Próbáltam már más irányba terelni a beszélgetést, néha bejön, de általában nem.
#5 12:07
Az a helyzet, hogy már voltam pszicho dokinál (van egy kezelt pánikbetgségem) és kérdeztem mit tanácsol, azt mondta próbáljak érzelmileg kicsit távolságot tartani, próbáljam kevésbé a lelkemre venni ezt, mert bele fogok betegedni. Csak ugye egy dolog tanácsot adni, más dolog azt kivitelezni. Egyelőre nem sikerült.
válasza:Igen, folyamatosan gondolok erre, de valahogy mégsem érzem jobban magam. Érdekes...
Akkor a hiba nem bennem van... senkinek nem kívnok betegésget, de hidd el, ha tehetné, cserélne veled. Küldheted pszichológushoz, de ettől még magányos lesz. Ettől még a folyamatos fájdalmak felőrlik az idegrendszerét. Amíg beszél veled, addig legalább valami kicsit eltereli a figyelmét.
válasza:"#5 12:07 Az a helyzet, hogy már voltam pszicho dokinál (van egy kezelt pánikbetgségem) és kérdeztem mit tanácsol, azt mondta próbáljak érzelmileg kicsit távolságot tartani, próbáljam kevésbé a lelkemre venni ezt, mert bele fogok betegedni. Csak ugye egy dolog tanácsot adni, más dolog azt kivitelezni. Egyelőre nem sikerült."
Igen, így utólag én is ezt tanácsolnám az akkori önmagamnak, ami részben sikerült is, hiszen éppen küzdöttem a saját dolgaimmal is, de most, hogy már kirepültek a gyerekek, nyugodtabb lehetne kicsit minden, most meg elkezdett hiányozni és, hogy mit tehettem volna még érte. De a nálam idősebbek erről is mesélten annakidején, hogy ez így fog lezajlani nagyjából. Amikor megszűnik a nyomás lesz kapacitásod ezeken merengeni. Úgy gondolom ilyenkor kell(ene) valami új feladatot keresni.
#8 12:20
Nyilván nem szeretnék cserélni vele. Látom min megy keresztül. Több orvosnál is bent voltam vele, hallottam mit mondanak. Sajnálom őt. De annál többet amit megteszek érte nem tudok segíteni. Nem tudom meggyógyítani. De akkor szerinted teljesen rendben van az, hogy minden áldott nap egy órán keresztül azt hallgatom, hogy minden iszonyatos, borzalmas, jobb lenne nem is élni, stb.??? Nyilván fizikailag nem, de lelkileg nagyon megvisel. Nekem is jutott az élettől pár dolog, pl. pánikbetegség. Az mondjuk nem fáj, de elég kellemetlen tud lenni. Ott a családom, gyerek, a munkám, helyt kell álljak. Na tessék, most meg már én panaszkodom...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!