Mindig is meg akartam kérdezni azokat a szülőket akik elengedik a 14-15 éves lányaikat szórakozóhelyekre és diszkókba hogy mit gondolnak?
A lányom 16 éves. Már volt buliba, nem is egyszer. Szerencsére egyedül nem megy ilyen helyekre, csak csoportosan a barátnőivel. Így talán jobban tudnak egymásra figyelni is. Mielőtt elment volna szórakozni, mindent megbeszéltünk. Bármi gond van, nyugodtan hívjon fel, ételt, italt nem hagyunk őrizetlenül, figyeljenek egymásra stb...
Persze, mindig aggódom érte, de most fiatal. Nemsokára úgyis vissza kell menni suliba. Akkor a bulikák megszűnnek.
16 évesen engedtem a lányomat előszőr szórakozóhelyre. Nem koncert, mert oda se előtte se utána nem is akart menni... szórakozóhelyre.
Megbeszéltük a menetrendet, meddig ér haza melyik busszal jön.
Le lettek fektetve a szabályok.
Az is el lett neki mondva hogy csak 1-szer megyek érte, de az lesz az utolsó 18 éves koráig mert onnan vége van.
Érdekes megtartotta a szavát, nem volt gond.
#21
Beszélgettem már pár lánnyal baráti jelleggel. Mondta, hogy volt olyan szitu, hogy elmentek ugyan így, majd egyedül ment haza. Hiába voltak 10en, mindenki elkopott körülötte. Nem is egy ilyen alkalom volt. Volt mikor meg lett beszélve, hogy de most tényleg összetartanak meg minden. Pár italig ment is a dolog, utána már nem igazán. Persze vannak ezalól is kivételek. De nem mindíg jön ez se össze.
Volt olyan is, mikor ugyan így egy lány csapat elment bulikálni, majd gyomor mosás lett a vége, annyit nyeltek. Kicsit nagyobb házibuli, 50 fő, 7 vagy 8 lány, de azok mindenkit lecumiztak.
Ja, meg ugye van az is, hogy 18 alatt nem is mehetnek be szórakozó helyekre, mert nem a pultos fog figyelni a nagy forgalomban, hogy ki az aki múlt 18 hanem belépésnél kérik a személyit és 18 alatt nem lehet bemenni. Ilyenkor fordul elő az, hogy beszopják magukat a bulikba. Vagy mindenki magának, vagy aki vam 18 feletti az bejuttatja a többit.
Nyílván vannak kivételek is, de azért akad ilyen is.
Mindenki maga dönti el, hogy mennyire bízik a lányában, de van mikor a szülők előtt elfogott a nevetés, hogy az ő lányuk mekkora szent, meg bízni kell bennük, előtte meg tőlem kérdezték, hogy hol lehet venni terhességi tesztet, meg hogy 2 hét után hat-e az esemény utáni?? Vagy mutogatják a videókat a lányról, suliban nyílt titok, hogy 1 doboz cigiért bárkivel elmegy. Majd a szülő előadja, hogy az ő lánya mekkora ártatlan. Meg annyira túlhajtja magát, hogy szegényke már járni is alig bír, kell neki az a bulika, hogy ki tudjon kapcsolódni.
#2
A koncert az szórakozó hely, ugye?
#22
Csak pár kérdés.
Akkor hány 12-15 éves cigizett vagy energia italozott csak azért, mert menő volt??
Vagy hányan kezdtek bele más egészségtelen dolgokba, mint pl az e-cigi csak azért mert menő??
Te és barátnőid többsége 15 évesen szüzek voltatok??
Sajnos ma már ugye a legtöbb tizenéves kezd cigizni mert az menő, meg megy mellette minden ilyen menő felnőttes dolog, mint pl a szex is.
15 évesen már ciki szűznek is lenni. Már 12 évesek körében is sok az aki nem szűz.
Meg már nem azért, de 10 éve még nem is volt ennyi fajta drog, meg nem volt ilyen könnyű hozzájutni.
Várost nem akarnék mondani, de ott ha lemész a cigány telepre ott minden második házba ha kopogtatsz akkor vagy drogot árulnak, vagy nőket futtatnak vagy fegyvereket árulnak. Ez nyílt titok. A rendőrség is tud róla és figyelik is őket, csak nem hülyék és nem tudnak lebukni. A futárokat vagy a fogyasztókat vitték már be többször is, de ugye azokkal nem igazán érnek semmit... Na mindegy ez egy másik téma.
10 éve azért más világ volt még.
Nem lett minden majmolva csak azért, mert az felnőttes vagy az mekkora menőség már. Ha akartál valamit csináltad, ha nem akartad nem.
Meg amúgy te személy szerint 10-12 évesen még inkább játszottál vagy már inkább pasiztál?? Már a 10-12 évesek sem igazán barbit akarnak még vagy más játékot, hanem pasit. Utána meg az van, hogy már pár hónapja együtt vagyunk, miért is ne...
#24 érdekes, nekem az ilyen szent a lányom szülők pont azok voltak, akik nem engedték bulizni a gyereküket és hasonló undorító leírásokat terjesztettek a helyekről meg azokról a kortársaktól, akik oda mentek.
Aztán persze a kislány így is megoldotta minden esetben a szórakozást, suli öltözőben üvegezéssel, barátnő falazásában netről megismert pasikhoz el/feljárkálva, sunyiabortusszal meg mindennel. Ahol a szülő bízik a gyerekében, ott általában jó a kapcsolat és a kommunikáció köztük és tudnak arról, ha valami van, mert el meri mondani a gyerek.
Szóval a korlátozás továbbra is egy nagy rakás szar, ami semmit sem használ, mert a gyerek ha akar valamit, azt bizony meg fogja oldani.
Egy megoldás van: megneveled (nem pofonnal és börtönzéssel, hanem közvetlenséggel és odafordulással) úgy, hogy a) ha hülye is, legalább elmondja neked és ne nézzen téged is hülyének a sumákolással és ami mégjobb, b) olyan értékrendet adsz át neki születésétől fogva, hogy ne vonzza a hülyeség és magától lássa a rá leselkedő veszélyeket
Nekem anyám nagyon sokáig a legjobb barátnőm volt szinte. Hülye lettem volna hazudni neki, sosem hajtott el vagy szégyenített meg korábban sem. És nem is akartam elszomorítani, mert szerettem, szóval már csak miatta is odafigyeltem. Dehát az én anyám nem csak dugni tudott, mint azok a lányok a bárban, akikről beszéltek, hanem tervezett baba voltam, akire mindig figyeltek és akivel nagyon sokat foglalkoztak egész gyerekkorában
#27, én voltam az, aki írta, hogy 18 évesen vesztettem el, holott 14 éves korom óta elengedtek bulizni.
Sosem dohányoztam, 8 éves koromtól kezdve sportoltam és sportolok. Még mindig nem hiszed, hogy a szülő tehet az egészről és nem azzal, amit a tini gyerekével csinál, hanem azzal, amit előtte egészen tini koráig csinált vele?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!