Ki hogy állt át agyban arra, hogy nem lehet gyerekük?

Amióta latom hogyan élnek a gyerekes barátaim azóta nemhogy elfogadtam de úgy vagyok vele hogy jobb is így, sokat vagyunk együtt, ugyanúgy járok edzeni sportolni, a nyaralas az tényleg nyaralás és nem

ment tönkre a testem 27-28 evesen, bőven 30 fölött vagyok és latom hogyan neznek ràm néha az apukák ami igen elég gaz de nem hibáztatom őket, ha elakarunk utazni megtehetjük bárhol barmikor, új hobbikat tanulhatok és a munkámban is előrébb vagyok mint a többi női társam, főleg aki már 6 éve otthon van.

Rendezgetjük a házat és nem kell bababiztossá sem tenni elmehetunk megnezni egy filmet ami ejfelkor vagy később végződik. Stb

1. beteg vagyok, nem volt nehéz

2. párom nem apa-típus

3. mióta több ismerősömnek is gyereke lett, látom, milyen "szuper dolgokból" maradok ki (hisztik, mindent előre 3x megszervezni, majd borul simán, folyamatos beszéd a gyerek részéről, 15x visszakérdez, a nő/férfi nem alszik, nyomott, ingerlénykeny, fáradt...)

Köszi, nem. Inkább élünk nyugodtan, utazgatunk, élvezzük ez életet, nem pedig feladjuk másért.

Örültem neki, mert

- amúgy sem akartam gyereket, mivel mindig is utáltam őket

- védekezés nélkül annyit dughatok, amennyi jólesik

- rengeteg pénzt megspórolok