Van itt olyan, aki felnőtt férfiként nehezen vált le az anyjáról?

Ez nem olyan egyszerű minthogy "juj de kellemetlen". Az ilyen fiúgyerekekhez általában tartozik egy a gyereket mindentől féltő és/vagy többé-kevésbé birtokló természetű szülő is. Képzeld el hogy ebben nősz fel és csak ezt ismered és az óvó-védő (sokszor valójában csak túlságosan parázó) anyuka elültet benned egy rakás félelmet ami miatt nem mersz nyitni idegenek felé se. Az én anyám így felnőtt fejjel nézve egy igazi kiállhatatlan Karen volt annak idején (így idősebb korára kicsit visszavett) akit senki se kedvelt és egy rakás indokolatlan félelme is volt amiket még kiskoromban elültetett bennem is. Egy rakás jó dologra mondtam nemet gyerekként mert féltem tőlük (pl. a kutyáktól - ő félt a kutyáktól szóval nekem is félnem "kellett", most meg az jár a fejemben hogy mennyivel jobb lehetett volna az az időszak ha van legalább egy barátságos kutya akivel foglalkozhatok). Az apám inkább elvált tőle és habár hétvégi apának ott volt az is csak annyit használt mint gyomorlövésre a ragtapasz. Anyám őt is szidta mindennek, aztán felnőtt fejjel később több időt töltve apámmal rájöttem hogy jóval árnyaltabb volt a helyzet ilyen téren is.

Persze 18 éven felül már minden lehetőséged meg van önállóvá válni, de először tudnod kell mégis hol van a probléma oka. Olvasd el Csernus Imre A férfi című könyvét, gondolatébresztő volt számomra.

Férjem..., 44 éves, de az anyja akarja megmondani neki, hogy hol éljen. Szerencsére én nem hagyom, jelenleg albérletben élünk, ezt a lakást eladja a tulaj, anyós szerint férjem ezt vegye meg. Mi családi házat szeretnénk venni, férjem is, de az anyja nagyon erőszakos, azt leszarja, hogy én a feleség és a fia mit szeretnénk... Férjem meg puhapots, nem meri megmondani, hogy a közösen gyűjtött pénzünket olyan közös házra fogjuk költeni, amit mindketten szeretnénk. Nem anyós vágyát akarjuk beteljesíteni.

Amúgy sok apróság van, ami nálam probléma, pl anyós nekem beszól, hogy a gyerek miért nem ehet ebéd előtt csokit, stb, mondom mert nem fog ebédet enni, anyós már úgy adja tovább Férjemnek hogy én tiszteletlen vagyok, folyton kioktatom... A férjem meg engem ba&@sz le, hogy tiszteljem az anyját mert ő olyan kedves velem :D

Engem egész életemben irányítottak úgyhogy nagyon nehezen lettem önálló mert teljesen ismeretlen volt számomra. Titokban elkezdtem pszichológushoz járni aki lassan felépítette az önbizalmam és önállóságom.

Barátnőm lett akit nagy nehezen beavattam és utána segített, hogy rám bízta a döntéseket amolyan gyakorlásnak. Amikor először a barátnőmnél aludtam anyukám teljesen kiakadt, hogy ezt ő nem engedte meg. Olyan 27 éves lehettem és akkor eszméltem rá, hogy inkább a saját fejem után megyek.

Összepakoltam egy hátizsákot és összeköltöztünk barátnőmmel. Szüleim évekig nem is hallottak felőlem.

Nem keresünk sokat de az igényeink se magasak úgyhogy kijövünk anyagilag.

Barátnőm is hasonló családi háttérből jött úgyhogy ha mindenki békénhagy minket akkor már nagyon boldogok vagyunk.

14 es ez nem semmi gratulalok. Az komoly, hogy 27 evesen nem aludhattal a baratnodnel?

Kerdezo, gyakorlatiasan kell gondolkodni. Elhataroztad, hogy le akarsz valni ez jo. De konkretumokat kell lefektetni. Pl. Heti max 1-2szee beszeljetek csak telon. Ezt mond el neki is, vagy ha nem veszed fel eszre fogja venni. De ezt hatarozd el es tartsd magad hozza. Aztan mondjuk csak 2 hetente menj hozza. Huzd meg a hatataraidat. Ne mondj el mindent az eletedrol, sok mindent tarts meg magadnak.

Exem 38 évesen is anyuci kisfia, persze senkije nincs.

Én voltam az első és egyetlen kapcsolata.