Tapasztaltátok-e, hogy akit féltettek, óvtak fiúként később felnőtt férfiként nehezebben tudott a nemiség által felállított sztereotípiáknak megfelelni? És az ellenkezőjét, akit keményen neveltek, nem volt elkényeztetve mégis puhány lett?

unokatesóm most 25 éves, és agyilag kb 14...

az anyja 14 éves koráig nem engedte, hogy ha hozzánk jön, akkor lifttel jöjjön, mert mi van ha beragad

18 éves volt, amikor strandon voltunk vidéken, volt neki egy ismerős csaj, akit haza akart gyalog kísérni, 2km lett volna, egy normális környéken, fényes nappal, ezt sem engedte

munkája nincs, barátnője meg egy volt, azt is elcseszte, szóval valamilyen szinten biztos hogy számított

Egyetértek veled. Szerintem vannak ilyen "alapbeállítások".

Ez a férfi agy, női agy... a NatGeo-n szokott menni egy Brain Games c. sorozat, abban vizsgálnak ilyeneket, hogy ki miben jobb, én 20-on éves lány vagyok, és az jött ki a válaszaim alapján, hogy nagy valószínűséggel férfi vagyok, és nagy valószínűséggel 45 év feletti.

Az örökölt génekhez és az otthon látott mintához hozzájön a saját tapasztalás. Ebből bármi kialakulhat.

Szerintem van különbség a férfi és a női agy között, ez már hovatovább tudományosan bizonyított tény. Egyik sem jobb a másiknál, csak bizonyos pontokon eltérnek.

Természetesen felvilágosult korban élünk, sírhat a férfi, fúrhat a nő. Aki nem így látja, az mással fog barátkozni, illetve egybekelni, olyannal, aki a kötöttebb szereprendszer szerint él. Az agybani eltérések viszont tények. Ez persze nem kell, hogy sztereotíp képek mentén zajló flame-t generáljon.

Egy olyan kor maradványai a kőbe vésett nemi szerepek, amikor az egyén jószerivel nulla teret kapott, ellenben ott voltak a vallás és azok dogmái, ha meg nem konkrétan a keresztényi szabályrendszerek, akkor a köznép butasága uralkodott, kötötte gúsba a polgárt - egyes faluhelyeket és városi léteket összevetve ma is vannak szép kontrasztok. De alapvetően mára ez sokat változott. Azért írok erről, mert ez előtte van az egyéni nevelésnek, hiszen azt is az aktuális kor és kultúra alakítja.

Hogyan alakult az adott fiúgyermek beilleszkedése, milyen szerepet töltött be a gyermeki hierarchia-rendszerben, mik történtek vele, mik nem, mennyire volt szoros vagy bő a szülői póráz. Ezek mind további tényezők és egyáltalán nem biztos, hogy a vérszerinti szülői példa bizonyul a dominánsnak.

Vannak uralkodószemélyiségek, anyák, akik örökre kötnék - sokszor kötik is - magukhoz a fiút, megtalálva ezzel a magány ellenszerét. Ők rendszerint elcseszett párkapcsolatokban tengődnek majd, bevonzva az erre vevő leányokat, anyukát továbbra is az elvileg jövőt jelentő, termékeny ara elé pozicionálva. Van-e a természetnek nagyobb baklövése ennél? Számomra ez a félreneveltség a puhányság csimborasszója.

Emellett viszonyítás kérdése is, mert egy utcai harcoshoz képest nyilván puhány az átlagférfi, de ne felejtsük el, hogy amíg a spektrum egyik vége virágzik, a másik elveszik: nem élhetjük meg a ketrecharc szépségeit, ha inkább tüllben vágyjuk a jazzbalettet, de elfelejtjük megélni akarni az élet "puhány" oldalait is - mint egy hangulatos őszi séta vagy teaházak látogatása-, ha kigyúrt és fejben is megkövült, érzéketlen állatok vagyunk. Ezek viszonylagos állapotok és senki nem szar ember attól, amilyen, ha azzal nem árt másoknak, csupán nem minden világ passzolhat.

Az általánosan kijelenthető, hogy a nők nem pont a puhánynak titulálható pasikat keresik, ez valóban egy hátrány. De hogy egy ilyenben mekkora keze volt a szülőnek?