Miért kell bántani a kérdezőket? Itt mindenki mintagyerek volt, tökéletes szülőkkel?

Az emberek 70%-a egy icipicit sem megértő. Nem tudja elképzelni azt, amit Ő nem élt át. Elképzelni!!!! se nem ám átérezni!!!!

Itt a munkahelyemen történt meg az eset, hogy egyik kolléganőm férje meghalt. El kellett mennie szabadságra, ügyet intézni, feldogozni ezt az egészet stb. (Csak 1 helyettesítő van, ha valakinek a helye több napra kimaradNA akkor mindenki bevállal a helyéből egy kicsit).

Erre a másik kolléganőm kijelenti Őt ez nem érdekli Ő akkor is elmegy szabira Tesz rá, hogy ki megy a helyére, mert Neki különösebb dolga nem volt.

Na? Felnőtt érett emberen NŐK és ANYÁK még egymással se megértőek, nem ám a gyerekekkel. Gyerek az valami alsóbb rangú minigyökér, sajnos. Mikor iskolás voltam én is rengeteget szenvedtem ez miatt, hogy a felnőttek már el is felejtették, hogy milyen gyerekkoruk volt, külön éltek stb, én meg még mindig otthon hallgatom, hogy egy sz@rházi vagyok.... :(

Szóval a felnőttekben a tolerancia ZÉRÓ!

Mondok egy másik példát: sok itt a gyik-en az olyan kérdés, emelkedni vagy csökkenni fognak-e a pontok ezen vagy azon a szakon. Nagyon sokan lehülyézik a kérdezőt, pedig ezek a "válaszadók" ugyanúgy halálra izgulták magukat és kérdezgették a felsőbb évesektől, hogy vajon nőni vagy csökkenni fog-e a ponthatár.

Egyszerűen az ilyen beszólogatók elfelejtették, hogy milyen volt gyereknek lenni...

Nem csak itt. Facebookon borzasztó, ami megy. Valaki elgépel egy betűt és beszólnak neki, hogy: "te hülye gyökér vegyél nyelvtan könyvet".

Volt egy kérdés, ahol az illető meg írta, hogy egy előbbi kérdésében a kutyaugatásra panaszkodott és a kutyások beszóltak neki, hogy a kutya élete többet ér, mint az övé.

Ilyen az internet. Főleg ahogy írtátok. Egy 12 éves egy felnőtt szemében kis pisis.

Figyelj ide kérdező!

Én megértelek, tényleg van olyan, amikor jogtalanul rúgnak bele a kérdezőbe De! Azért szerintem az esetek 60%-ában meg jogosan.

Én is unom az olyan kérdéseket, mikor anyuci apuci kedvenc gyermeke azért sír, mert 17 évesen nem kapja meg a hőn áhított telefonját, és milyen gonoszak a szülei. Ilyenkor én is odaírom, hogy "Menj el dolgozni, és tartsd el magad, hidd el,egy idő után nem a telefon lesz a legnagyobb problémád!"

Vagy mikor 23-24 éves fiatal srácok sírnak, hogy nincs munka, mert hát a nagy szakmájukkal ők nem vállalnak be minden "szar" melót, apuci meg nem hajlandó odaadni a kocsit,hogy azzal menjen bulizni (bár munka nélkül nem tudom hogy van pénze bulira) milyen szemét....

Vagy még viccesebb:

16 éves kis srác a múltkor azon sírt, hogy az apja vett egy 100 ezres telefont, és ő mennyire ki volt akadva, hogy hát minek neki olyan drága telefon, mikor ő is olyat szeretett volna, jelenleg sajnos az a legnagyobb problémája, hogy hogyan vegye rá, hogy cserélje el az ő 30 ezres telefonjára.....

Szóval én nem voltam minta gyermek, de reális elvárásaim voltak a szüleim felé...

Tévedsz. Az ide írogató gyerekek, felnőttek, kamaszok és negyvenesek zöme nagyon erősen sérült, nemhogy tökletes gyerekkora lett volna.

Létezik egy lélektani kifejezés: "azonosulás az agresszorral".

Ez azt jelenit, hogy HABÁR maga is áldozat volt, őt is verték annak idején, agyba-főbe, annyira azonosult az agresszorral (ez egyfajta énvédelem, nemcsak gyereknél, felnőttnél is, hogy ne bántsák), hogy annak ellenére, hogy a lelke mélyén elítéli, amit a gyerekkel tesznek, mégsem az áldozat mellé áll, hanem az agresszor mellé, azaz a bántalnazó szülő mellé - és a gyereket fogja hibáztatni.

Azért nem áll az áldozat mellé, mert akkor önmagának is szembe kellene néznie a SAJÁT valahai fájdalmaival, traumáival és erre képtelen.

Ezért nem tudnak velük együttérezni és ezért fordulnka rögtön olyan ember ellen, aki a gyereket segíti.