Anyám miért viselkedik úgy velem, mintha óvodás, dedós lennék? Más is ennyire félti a gyerekét? Busz utazásról van szó, 23 éves vagyok.

Én anyám is ilyen, pedig én már rég nem velük élek, és 37 éves vagyok. Ráadásul bejártam a fél világot egyedül, több külföldi országban is éltem már (most sem Magyarországon élek), igazán itt lehetne az ideje, hogy belássa, remekül boldogulok, de nem, úgy tűnik, ez már örökre így marad. Nem tudsz mit csinálni, van aki ilyen. 3 lehetőséged van:

1) Minden kapcsolatot megszakítasz (gondolom ez nem megoldás).

2) Elhallgatod azokat a dolgaidat, amiktől tudod, hogy kikészül (nem elegáns, nem is felnőttes, de van amikor ez a kisebbik rossz).

3) Felvállalod a konfliktust, hisztistül, érzelmi zsarolásostul. Ehhez kell egy fajta fatalizmus, hogy egyszerűen leperegjen rólad minden, mert ha felhúzod magad a viselkedésén, vagy akár csak minimálisan is hat rád a bűntudatkeltés, akkor csak magaddal b@szol ki. Hosszú távon nyilván ez a megoldás a legjobb, de nem mindenki alkalmas erre a lesz@rom habitusra, főleg nem a te korodban. Az én példámból az is látható, hogy nem feltétlenül “enyhül” az évek múlásával a túlféltő szülő hozzáállása.

Én a helyedben most harcolnék. Pont jó korban vagy, legalább próbáld meg kivívni a függetlenséged. Aztán hátha nem olyan anyád mint az enyém, és szépen lassan (pár évre így is szükség lesz) hozzászokik, hogy önálló felnőtt lett a gyereke. Ha 5 év múlva még mindig ilyen, akkor ráérsz szűrni az információt, hogy mennyire avatod be az életedbe.

23 évesen én már elköltöztem otthonról 40 km-re, nem apukám véleményére vártam, hogy mehetek-e randizni :D

Nőj már fel!