Hogy dolgozzam fel, hogy apám egy szerencsétlen, lúzer?
Borzalmas, nehezen elviselhető, és nagyon-nagyon idegesítő személyisége van szerintem.
Konkrétan ő egy nagyon lusta és szerencsétlen ember, minden szituációból a legszerencsétlenebbül kerül ki, csoda ha be tud vásárolni a boltban zökkenőmentesen!
Az iskolát sem fejezte be, csak 8 általános iskolája van, gyári munkás, mindig gyárakban dolgozott. 50 éves egyébként.
Beszélni sokat beszél, de nem nagyon tud, össze-vissza dadog általában, és olyan témákban is állást foglal, amihez síkhülye.
Ahogy öregszik, egyre rosszabb lesz, és nem értem hogy lehet ennyire életképtelen, de az egész gondolkodása idegesít és taszít engem (pedig nem rossz szándékú, nagyon jó szándékú ember, de egyszerű nagyon).
Ami még elképeztő, hogy tavaly örökölt több millió forintot, és meg lett mondva neki, hogy ossza be jól (nem volt munkahelye fél évig majdnem), és annyira jól beosztotta, hogy ma már ebből a pénzből semmi sincs, alig van pénze, tőlem akar kunyerálni állandóan... És fogalmam sincs, hogy mi a jó fenére mehetett el neki, hiszen nem vett semmit! Ez rejtély.
Én egyetemet végeztem, és nagyon szégyellem őt egyszerűen. Szerintetek is gáz?
Tudom, hogy ez egy egyedi probléma, hiszen sokaknak van olyan szülőjük, akik fizikailag vagy verbálisan bántalmazzák a gyereküket, nos itt szó sincs olyanról és szó sem volt sohasem... Egyszerűen már sírnom kell, hogy hogy lehet ilyen szerencsétlen az apám.
Hát nem úgy látszik sajnos. Muszáj kiemelned, hogy neked diplomád van ő meg csak egy gyári munkás volt mindig is.
Csak ne feledd ha nem lennének gyári munkások, akkor nem lenne autó, tömegközlekedés, ruhák, élelmiszerek, stb.
Nekem a pofámról lesülne a bőr, ha valamelyik szülőmet így gyaláznám több ezer embernek...
Tehát, azért, mert valaki gyári munkás, egy örök lúzer...
Te hála Istennek tökéletes vagy a diplomáddal!
Írtad, hogy amúgy jó ember! De, itt azon van a hangsúly, hogy egy tanulatlan, ;buta" gyári munkás, és te ezért lenézed...
Bezzeg, ha ő lenne az ELTE rektora, akkor nem zavarna, hogy milyen természetű....
Te csak egy elkényeztetett liba vagy, aki még a bolti tojást is kesztyűvel fogja meg...😅
Ilyen nőt, mint te vagy, maximum megdugni jó, mert maximum egy milliárdos üzletember tud megfelelni az igényeinek...
Remélem nem srác vagy, mert akkor van egy rossz hírem...
"Remélem nem srác vagy, mert akkor van egy rossz hírem..."
Kétdiplomás nő vagyok.
Azt hiszem egyedül én értem meg a kérdezőt. Sajnos saját tapasztalatból, én is annyira szégyelltem apámat, hogy a föld alá tudtam volna süllyedni, amikor véletlenül összefutottunk mondjuk a buszmegállóban, ahol a többi korombeli gyerekekkel vártuk épp a buszt. Nyugodtan le lehet pontozni, ezt úgyis csak az érzi át, aki benne van. Az én apám is egyszerű volt, mint a faék. 35-40 évesen egy lerobbant alkesz volt, úgy nézett ki, mint saját öregapja, nem mosdott, koszos, ápolatlan, fogatlan, hajlott hátú volt, vasággyal együtt 40 kiló. Nem evett, csak ivott. Emellé szintén műveletlen, tanulatlan buta. Még a postára se lehetett átküldeni, mert egy csekket nem bírt feladni. Rendes munkája sose volt, alig dolgozott, kora délután már a kocsmában ült. Eltartani engem ezért nem is tudott, azt se tudta, hogy hányadik osztályba járok. Pia legyen otthon aztán jólvan.
Kérdező, ezt csak túlélni lehet. Nekem szerencsém volt, 16 éves koromban meghalt. Próbáld vele minimalizálni a kapcsolattartást. Sajnos semmi mást nem tudsz tenni.
Köszönöm #15-ös, nem is feltétlenül az iskolai végzettség lenne a probléma, hanem maga a személyiségével van baj, ahogy említettem.
Például régebben, amikor még vele laktam, akkor gyakran mentünk boltba, és szinte olyanokról beszélt hangosan, ami tök ciki volt hogy ez a téma, erről kell beszélnünk egy boltba... Ilyen apró dolgok.
Szégyelld el magad! Benned semmi szeretet és tisztelet nincs! Szerinted akinek nincs diplomája, az nem ember vagy mi???
Tudod neked édesapám meghalt féléve és boldog lennék ha lenne nekem egészségben. Te meg ócsárolod apukádat itt idegenek előtt... Az olyanok mint te azt se tudják mit csináljanak jó dolgukban és semmit sem tudnak értékelni!
Én örültem volna ha csak egy "passzív" lúzer. Jobb mint amikor megpróbál irányítani, gyerekként még nem tudod hogy az apa nem egy tökéletes figura és nem kell túl komolyan venni a gondolatait rólad. Egy rossz szülő tönkretesz egy embert.
Te ebben a helyzetben még segíthetsz is rajta, hogy megváltozzon. Láthatóan tönkre nem tett, lényegében jobb apa mint sok másik...
Ja, és még egy dolog. Hiába van 2 diplomád, semmit nem ér. Tudod miért? Hát azért mert a diplomával együtt nem adnak emberséget!
Én apád helyébe szomorú lennék, hogy olyan gyerekem van mint te és nem is tartanék rá igényt.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!