Titeket nem keserít el néha, hogy sok ember mindent megkap a szüleitől (lakás, autó stb)?

Valahogy sosem érdekelt mások élete.

Külföldön élek, van egy remek párom, boldog vagyok, és nem foglalkozok vele, hogy xy kocsit, lakást vagy mit kap anyuciéktól.

Pedig nagyon jól látod, milyen sokba lesz nekik ez a puha kezdet.

5-6 év múlva anyagilag beéred őket, akik akkor kezdenek, te meg már rég mozgásban leszel.

Azt kívánom, bár lenne mindenki olyan szerencsés, hogy egy saját lakással kezdje az éltét. Az autó már kevésbé fontos.

Viszont már találkoztam olyannal, akinek a szülei mindent aláraktak egész életében, nem csak a lakást, autót. Ebben az esetben nem tartom jó dolognak, mert az embernek meg kell tanulni magának megszerezni a dolgokat, ha ki van nyalva a segge, akkor lehet teljesen életképtelen lesz. Ilyen helyzetben lehet nekem is bökné a csőröm. De ez meg igazából az ő dolguk lenne.

Sajnos 5-6 év alatt nincs meg egy lakás egy normál fizetésnél. Inkább 15-20 év ha nagyon spórolsz.

Miért puhulna el, aki kap lakást? A mai világban mindenért annyira meg kell küzdeni, sokkal jobb ha kegalább ezért nem. Borzasztó stressz ha az életbenmaradás miatt olyan pályára kényszerül valaki, ami nem neki való, csak hogy ki tudja belőle gazdálkodni a lakást valahogy. Az se túl jó, ha mellékállasokat kell vállalni, ahelyett hogy tanulna, fejlődne, örülne hogy él, kibontakoztatná magát. Inkább megnyomorítja lelkileg az embert a szegénység semmint életrevalóbbá tenné. Ha valakinek nem a mindennapi kenyérért, havi törlesztőért kell gürizni, sok-sok év előnnyel indul, és sokkal többet kihozhat az életéből. Sokan a gyerekvállalásról is lemaradnak mert nincs hova ugye. Nem mondanám ezt ideálisnak.

Zavaró. Mindig is utáltam hogy csórók vagyunk.

Az osztálytársaim márkás ruhákban jártak, én piacosba meg kínaisba. Cikiztek.

Fiatal felnőttként már dolgoztam, levelezőn jártam egyetemre. Megtudtam venni magamnak már a drágább cuccokat, nem cikiztek, nyugodt éveim voltak de kb mindenkinek volt kocsija, motorja, új teló hetente mert buliban összetörték, stb. Nappalin voltak 25-30 évesek is akiket még a szülők tartottak el. Én meg szívtam, dolgoztam.

A legdrágább dolog amit valahakaptam apámtól egy pisilős baba volt.

Annyiból jó nekem hogy jó fizetésem volt pár évig, tudtam félretenni, vettem hitel nélkül házat.. Igaz, egy sz4r kis faluban amit utálok, de legalább van hol laknom.

Gyerekem az tuti nem lesz. Inkább azért dolgozok hogy megadjam magamnak ami kimaradt.

Én még csak gimis vagyok, de már most elég gyakran érzem ezt. Én sem irigy vagyok, inkább szomorú, mert annyira sok dologból kimaradok.

Általános iskolában engem is agyoncikiztek a cuccaim miatt, hasonlóan, mint a 26. válaszolót. Mióta gimis vagyok, nyáron diákmunkázok, ebből veszem a ruháimat, és egyéb dolgaimat amire szükségem van (ne nagy dolgokra gondoljatok, egy tanévre kell beosztanom a nyári fizetést). Ha hívnak valahova, szinte sose tudok elmenni, a kisebb bulikból, kajálásokból, mozizásokból is kimaradok, plusz az összes nyári programból, ők tudnak menni táborokba és fesztiválra is. Ezek által sokkal több közös élményük is van. Nekik természetes, hogy el tudtak menni nyelvvizsgázni, hogy letehették a jogsit. Én most a nyelvvizsgára próbálok majd spórolni, mert a szóbeli előtt el szeretnék menni pár alkalommal egy angoltanárhoz, mert a suliban sajnos nem nagyon tudjuk a beszédet fejleszteni. Összesen ketten vagyunk az osztályban, akiknek nincs még meg, a többiek el tudtak menni tanárhoz. Ez is rossz helyzet, mert tényleg tanulok, de a beszédet nem tudom itthon fejleszteni. Már szóbakerült a továbbtanulás is, nagyon szívesen mennék én is erős egyetemre, van is olyan képességem, mint nekik, de egy vidéki egyetemre is diakhitelt kell majd felvennem. Elég kellemetlen, mikor kerdezgetik, hogy miért nem megyek én is a BMEre, a tanárok is bíztattak, de sajnos nem tudnám finanszírozni.

Szóval igen, gyakran eszembe jut ez nekem is. Egyébként az én szüleimnek is van kiadva egy lakásuk, meg nem keresnek szerencsére rosszul, de nekik ez a természetes.