Titeket nem keserít el néha, hogy sok ember mindent megkap a szüleitől (lakás, autó stb)?

Ne értsetek félre, nem irigylem tőlük, inkább zavar, hogy olyan dolgokért dolgozom, amik másnak alapból megvannak. Nyilván nem reprezentatív a közeg, és rengeteg ember semmit se kap, de a barátaim nagy része közép-felsőközép háttérrel bír, és ott ez elég gyakorinak tűnik, hogy miden jár és egyetem végégi dolgozni se kell.

Kicsit az is zavar, hogy mi sem voltunk szegények, van is fölös lakás, de azt apám kiadja inkább, és 4. éve, 19 éves korom óta külföldön élek, mert otthon nem nagyon volt maradásom.

Ami zavar, hogy amíg ők ezt a szakaszt átugorják, nekem ez ha minden jól megy is, 5-6 évembe kerül, mire mondjuk összeszedek egy kisebb lakásra elég összeget, miközben én is szivesebben élnék inkább otthon.

Másfelől azt is látom, hogy ettől sokkal gyerekesebbek is, sok 20-25 éves ugyanazon a szinten tart, ahol középiskolában voltak, felelősségvállalás, tervezés stb terén, bár nem is nagyon vannak rászorulva ezt is belátom. Én viszont megjárom a hullámvölgyeket, jobban kiismerem magam, így viszont kevés a közös téma, jobban érzem magamat 30 évesek közt.

Amkit amúgy érzek nem mondanám depressziónak, inkább ez hajt, hogy végre én is ott tartsak, ahol ők, inkább egy ilyen kissé szomorkás, melankolikus érzés fog el egyre gyakrabban, hogy sok miden igy kimarad az életemből. Barátnőt nagyon nem volt egyszerű itt találni például, nyaralni se járok stb. És igen, azt is tudom, hogy mennyivel szerencsésebb vagyok sok embernél, mert tudok haladni és nem vagyok megakadva.