Van-e ezeknél a negatív érzéseknél megoldás,visszaút?

Az itteni hasonló kérdésekre adott válaszokból kiindulva többségben elfogtok ítélni,erre számítok.Kérlek ne tegyétek.Eléggé szenvedek így is,és nem látok megoldást.Szóval férjemnek van két nagykorú gyereke (lányok),mindkettő már párral él.Mi hat éve ismerkedtünk meg,már akkor is nagykorúak voltak és sosem laktam velük.Ritkán találkoztunk,ritka alkalmakkor jó volt a viszonyunk.Miután páromtól (azóta a férjem) kirepültek a gyerekei,eladta vidéki házát és az én városomban vásárolt egy másik kisebbet.Itt lakunk évek óta kettesben.

Azt hozzáteszem nagyon jól indult a kapcsolatunk,szerelmesek voltunk,mindketten azt éreztük életre szóló társra találtunk egymásban.Mégis ahogy telik az idő egyre rosszabb kettőnk viszonya.Kifejezetten azt érzem ez legnagyobb részt a gyerekei miatt van.Rengeteget beszélgettünk az elején,ma már szinte alig,ellenben gyakorta azt hallgatom mennyi mindent bír beszélni gyerekeivel.Ez rettentő rosszul esik hogy nem velem beszéli meg a dolgait.Ő azt mondja azért nem mert sokat veszekedtem vele.Igen,de ezek a veszekedések részemről okkal történtek,mert mellőzöttnek éreztem magam.Eleinte azt éreztem első vagyok párom életében,nagyok a gyerekei és nem is vele élnek,már egymással beszéltünk meg mindent.Aztán észrevettem hogy minden fontos alkalmat,ünnepet,találkozást párom a gyerekeivel beszél meg.Vagy hogy mikor jönnek látogatóba hozzánk,azt is.Engem meg sem kérdez mit szólok hozzá,volt-e valami programunk az sem számít.Ha jönnek akkor teljes mértékben félre taszítottnak,mellőzöttnek érzem magam,akinek annyi feladata van hogy főzzön és készüljön rájuk.Annyit kértem csak úgy bánjon velem mint egy feleséggel.Velem beszélje meg az őt is érintő dolgokat,az ünnepeket,stb.De ő minden esetben első helyre teszi gyerekeit ha valamit kérnek tőle vagy jönnek,az én esetleges akár kicsi módosítási javaslatom sem érdekli.Állítólag szeret,ennek ellenére úgy érzem csak használ engem bizonyos dolgokra,hiszen nekem bizonyítanom kell ahhoz hogy számítsak az életében,míg gyerekei semmit sem tesznek,inkább kihasználják,mégis ők az imádnivalóak.

Én értem hogy a gyerek az szent,mégis rettentően rosszul esik a bánásmódja felém.Ne ítéljetek el,tanácsot szeretnék mit tegyek.Hibás-e a párom,vagy ez mennyiben az én saram hogy ilyen érzéseket érzek.Van-e ebből az egyre rosszabb házasságból így kiút.

Más úgymond mozaikcsaládban is Istenként tekint az apuka a gyerekére?

Aki ha bármit tesz elnézhető,míg a feleség hibája az nem.

Köszönöm szépen a válaszokat.