Érdemes tűrni engedni a szülői zsarolásnak lakhatással vagy inkább jobb elköltözni és kikerülni a negatív közegből?
Mindenkor éreztetik hogy bármikor kidobhatnak ha valamit nem úgy csinálok vagy mondok ahogy szeretnék. Úgy érzem lelkileg teljesen korlátozzák a szabadságomat, elnyomnak teljesen, de visszavágni nem tudok mert akkor erősen utalnak rá hogy tűnjek el ha nem tetszik illetve valóban több megtakarításom marad hogy velük élek.
Szorítsam össze a fogaim tűrjem vagy lépjek ki ebből ezen szoktam gondolkozni mostanában
Lépj ki belőle; a lelki, mentális egészséged előrébb való a pénznél.
Egyetlen életed van, ebből a legszebb éveket gondolom nem rosszkedvűen, lelkileg összetörve, mindenben korlátozva, mások kedve szerint élve akarod tölteni.
Költözz el.
Kicsit olyan érzésem van, hogy valahol ők is ezt akarják, csak ennyire nyíltan mégsem mondják ki, csak célozgatnak rá ezzel az "el lehet menni" szöveggel.
Hosszú távon a mentális egészségedet veszélyezteted ezzel, hogy velük élsz. Ez mindenkire nagy hatással van, és nyomot hagy, még ha azt is gondolják sokan, hogy nem.
Szerintem is költözz el, ha saját lakásba még nem is tudsz, menj bárlakásba ideiglenesen, akár másod- vagy harmadmagaddal, hogy anyagilag kedvezőbb legyen (de ha pénz szempontjából megengedheted magadnak, hogy egyedül bérelj lakást, még jobb)!
Többet ér, hogy lelkileg rendben legyél, mint hogy max. pár tízezerrel több maradjon havonta a zsebedben, ugyanakkor közben idegileg kikészülsz, persze az is fontos, hogy ne nullázódj le, ha elmennél külön lakni.
Tehát azért nem költözöl el, mert kevesled az 50.000ft-ot amit akkor tudnál félre rakni ha albérletbe mennél? Holott emellett még van 7,5 millió ft-od. Hát, ha neked a pénz fontosabb a nyugodt életnél és a lelki békénél, akkor maradj. Ez is egy opció.
Egyébként, hány éves vagy, ha megkérdezhetem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!