Érdemes tűrni engedni a szülői zsarolásnak lakhatással vagy inkább jobb elköltözni és kikerülni a negatív közegből?
Mindenkor éreztetik hogy bármikor kidobhatnak ha valamit nem úgy csinálok vagy mondok ahogy szeretnék. Úgy érzem lelkileg teljesen korlátozzák a szabadságomat, elnyomnak teljesen, de visszavágni nem tudok mert akkor erősen utalnak rá hogy tűnjek el ha nem tetszik illetve valóban több megtakarításom marad hogy velük élek.
Szorítsam össze a fogaim tűrjem vagy lépjek ki ebből ezen szoktam gondolkozni mostanában
Nekem ha lett volna 7,5 millióm nem is gondolkoztam volna hogy elköltözzek-e?! Én elköltöztem a mérgező anyámtól meg a párjától. Elmentem főiskolára mellette melóztam. Hétvégente kénytelen voltam hazajárni, mert 3 szomszédos faluban voltam kántor. Pokoloiak voltak a hétvégéim velük, pedig szinte csak aludni mentem hozzájuk. Ahogy végetért a fősuli albérletbe mentem. Kb. 6 hónapnyi albérleti díjam volt indulásnak félretéve /35 ezer+ rezsi volt a lakás 2007-ben/
Szóval menj ha jót akarsz magadnak!!! Máig előjönnek a gyerekkori sérelmeim, pedig most szép, rendezett életem van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!