Felfújom a dolgot, vagy jogosan esik rosszul, hogy nem én kaptam az autót?
Apám tavaly vett magának egy új kocsit, az előzőt eladta. Mondta, hogy nem szereti, neki sokkal kényelmesebb volt a korábbi autója (az terepjáró, ez meg egy szedán/limuzin típus volt). Karácsonykor mondta is nekünk, hogy vesz egy újat, amit használ meg odaadja a feleségének (elváltak a szüleim).
Ezzel nem is lett volna gond, de kiderült, hogy a felesége helyett annak a lánya kapta meg a kocsit, mert hogy neki nem volt saját autója és mindig vagy az anyjáét, vagy az apjáét, vagy az én apámét szedte el és ez neki sem volt kényelmes, meg a családnak sem.
Az zavar, hogy az a lány megkap mindent első szóra és még az én apámat is kihasználja. Tavaly kérdezte, hogy nem-e megyünk el nyáron nyaralni és mondtam, hogy ha talál jó áron, benne vagyok. Mondta, hogy minek nézne "jó áron", ha úgyis az apám fizeti, mindig ő szokta állni ezeket. Ez is rosszul esett, mert nekem egy nyaralásomnál sem mondta, hogy állja a felét legalább, vagy ad költőpénzt, erre meg hallom, hogy a felesége lányának minden útját fizette (és nem évente 1-2 útról van szó).
Aztán most itt ez az autós dolog is... Én egy 15 éves kocsival járkálok, amit még az anyám "selejtezett le". Van már vele probléma, havonta visszük szerelőhöz szinte. Sem teljesítményben, sem kényelemben nem lehet összehasonlítani az apám által odaadott kocsival. Ráadásul nekem munka miatt napi szinten kell az autó, ő meg eljárkál vele barátnőkhöz, Budapestre a lakásához és ennyi. Nem dolgozik, tehát az autót ugyanúgy apám fogja fenntartani utána.
Egyszer már felhoztam apámnak ezt, hogy miért fizetnek neki ki minden óhajt, sóhajt rögtön, mire mondta, hogy mert még egyetemre jár, nem dolgozik. Jó, én dolgozom, eltartom magam, de 190 ezer a nettóm. Ez nem az az összeg, amiből akkora jólétben élhetnék... Apám meg úgy viselkedik, mintha azzal, hogy én dolgozom, mindent megengedhetnék magamnak.
Tudom, vihar a biliben, vannak ennél nagyobb problémák a világban. Aki csak beszólni akar, ne tegye. Már az is jól esett, hogy kiírhattam magamból.
Nem fújod fel. Te a vér szerinti gyereke vagy, a csajhoz meg amúgy semmi köze szinte, mégis rá költi a pénzét...
Persze, nyilván őt sem kell elhanyagolni, hiszen az új feleséggel a lányát is elfogadta, de az, hogy ő új lakást meg kocsit kapsz, te meg lószart, az azért durva.
Én kerek-perec megmondanám neki, hogy ez így nekem nagyon rosszul esik, és ha nem változik a dolog, akkor többet nem mennék a közelükbe sem.
Jó, vér szerinti gyerek vagy, de meddig is voltatok egy család? És utána milyen viszonyban voltatok az évek alatt? A lányt 5 éves kora óta sajátjaként neveli tulajdonképp és én azt sem látom a sztoriban, hogy apád az egyedüli kereső ott, lehet az új asszonyka pénzesebb.
Egyébként meg törődj a saját életeddel, azt fejleszd saját erőből és ne azt nézd másnak mi könnyebb, mert máris megkeseredett vagy. Majd megkapja az elkényeztetett lányka is a pofonokat az élettől.
Jó, vér szerinti gyerek vagy, de meddig is voltatok egy család?
mert ha a szülők széjjel mennek és nem családként élnek - mama-papa-gyerek -, onnantól kezdve az a gyerek kevesebbet ér?
az írás második felével viszont egyet értek. kérdező, emeld fel a fejedet, húzd ki a vállaidat, és nézz előre. apád ennyit tudott érted tenni.
34
"mert ha a szülők széjjel mennek és nem családként élnek - mama-papa-gyerek -, onnantól kezdve az a gyerek kevesebbet ér?"
Így van, igazad van! Továbbá ő tehet a szülei válásáról? Esetleg lecserélődnek a génjei és már nem az apja lánya? (Vagy fia, ez még nem tiszta nekem.)
Kérdező, fogadd el, hogy te csak a sokadik vagy a sorban.
Ez van, ott a lyuk, oda megy a pénz. Ez nálunk is így van, én már túltettem magam rajta - igaz, ebben benne volt 3 év, mikor nem beszéltem apámmal és nem az anyagiak miatt, leszrom, hanem lényegében csak az "öcséim" meg a mostohám létezett neki, én nem.
Gyakorlatilag, ha én nem kerestem őt, akkor neki eszébe nem jutott felhívni vagy érdeklődni felőlem - aztán ezt meguntam, és nem kerestem.
Tippre itt nemcsak a lyuk hatalma dolog van, hanem pl emlekezteted ot az exere (anyadra) es tole sajnalja igazan a zset.
Amugy ne keresd, ha csak kiselejtezett mosogepet ad, hagyd őt... csak neked okozna fajdalmat latni hogy lekopasztjak a vampok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!