Mi volt a legfájóbb mondat amit valaha hallottál a szüleidtől és hogyan tudtad feldolgozni?

Gyerekkoromban az volt a szokás, hogy vacsora közben nekem meg a húgomnak estek hogy miért kaptunk négyest, miért nem tanulunk többet, ilyenek miatt. Nekem a veszekedéstől a mai napig szó szerint felfordul a gyomrom,nem tudok enni ilyen hangulatban. Gyerekként persze sírva elrohantam, vacsora nélkül feküdtem le. Egyszer mondták hogy ezzel csak magammal tolok ki (ők hisztinek hitték), mire mondtam hogy nem tudok enni, ha közben bántanak. Az volt a válasz,hogy nem bánt engem senki. A semmivel tették egyenlővé az érzéseimet és a tapasztalataimat, és eznagyon fájt,csak akkoriban még nem tudtam megfogalmazni, mi a baj. Tíz évvel később, az első igazi páromtól tanultam meg hogy szabad szomorúnak lennem, haragudnom... és hogy valódiak az érzéseim, ha azt érzem bántanak,ne magamban keressem a hibát. (Marha nagy szerencsém volt ezzel a sráccal, kb visszahozott az életbe, nélküle nem biztos hogy valaha is építettem volna magamnak önbizalmat, önbecsülést)

De a mai napig fáj arra gondolnom, hogy amit éreztem,az sose lehetett jogos.

Mondjuk elolvasva itt a többiek válaszát, azért még így is jól jártam...

Elmondtam édesanyámnak, hogy ki tetszik.

Erre ő: "Az a lány? Esélyed sincs nála..." (...) Ez négy éve volt.

Nem haragszom rá, mert végülis igaza volt, meg igazából azóta sem kellettem senkinek, csak nagyon idegesít, mikor elkezdi tömni a fejemet azzal, hogy milyen jól nézek ki.

Nem, nem nézek ki jól. Nagyon nem. És neki ott, akkor négy éve kicsúszott a száján rólam a valódi véleménye.

20F

Anyukámtól:

Alkoholista. Drogos. Megbántam, hogy megszültelek. Nem fogod vinni semmire. Sosem lesz férjed. X és Y sokkal sikeresebb nálad.

Nehéz... Sokszor vannak öngyilkossági gondolataim, de a lelkiismeretem mindig tiszta. Ahányszor lerombolnak, annyiszor erősebben építem fel magam. Nem szabad hagyni, hogy ezek a szavak végigkísérjenek, bár miután ő hozzámvágta, hogy kár volt megszülnie, én is elgondolkoztam az életemen...

"Eljátszottam a gondolattal, hogy téged és a húgodat odaadlak az apátoknak és még én fizetem neki a gyerektartást."

Ezt az én drága édesanyámtól kaptam meg pár hónappal ezelőtt.

A szüleim elváltak úgy 6-7 éve és én laktam apámnál is, dédnagymamámnál is, majd visszakerültem anyámhoz, akinek már férje lett és tőle egy gyereke. Velük élt a vérszerinti húgom is, és én teljesen kívülállónak éreztem/érzem magam a csaladban. Több nagy vveszekedésünk is volt. A nevelőapám 2 hónapja szarcsinbóknak nevezett, anyám pedig közölte, hogy meg is érdemeltem, csoda, hogy nem mondott rám csúnyábbat.

Nemrég a vérszerinti apám megkérdezte a nevelőapámat, hogy tényleg annyira tiszteletlenül vagy olyan hangnemben beszéltem velük, mint amit állandóan a fejemhez vágnak? Ezért lettem le szarcsinbókozva? A nevelőapám erre közölte, hogy nem beszéltem tiszteletlenül...

Amióta 18 lettem ez van. Mintha már nem is anyám gyereke lennék. Éppen beteg vagyok ezzel a hányós hasmenéses vírussal, elég szarul vagyok, szóval elkéne egy kis segítség, erre anyám válasza csak ez: - Ez már nem az én problémám. Old meg egyedül.

(Pl. a továbbtanulást, de persze ők akarják, hogy mindenképpen egyetemre menjek, hogy a 3 gyerekre megkapják a támogatásokat.)

Szeretnék elköltözni, de nincs miből, nincs kivel, nincs hova. Bele kell törődnöm, hogy akkor maradnak abba az otthoni terrorizálások, ha már a saját otthonomban élhetek.

nálam 2015-ben anyám:

"egy állatot szültem, egy gyilkost! Gyilkos vagy, egy gyilkos állat! Leadóztam rólad!"

Hasonló 2020 januárban: "Gyilkos vagy!"

nem tudtam feldolgozni, most 20 éves vagyok, alkoholista