Mi volt a legfájóbb mondat amit valaha hallottál a szüleidtől és hogyan tudtad feldolgozni?

Anyám nagyjából féléven keresztül riherongynak és széllel-bélelt kabátnak hívott 13 évesen, AZÉRT, mert nem voltam kitűnő tanuló, hanem volt pár db négyesem is a féléves bizonyítványomban. Volt olyan, hogy bezárt a fürdőszobába, szintén amiatt mert 3 db 4-es lett a bizimben kitűnő helyett. Mindig a tanulás miatt terrorizált, volt, hogy sokszor el is vert miatta. Ezen kívűl, kaptam még olyan apróságokat, hogy kár volt megszületnem, de ez semmi ahhoz képest, amit el kellett viselnem napi szinten, ok nélkül.

Aztán, 16 évesen amikor először lett barátom, apám lehordott mindenféle qrvanak, belépett a Facebookos üzeneteimbe és azokat olvasgatta. Ezenkívül, volt hogy olyanokat mondott, hogy rohadjak meg, a k...a anyámat, semmi nem lesz belőlem, mehetek “budit pucolni” stb stb.

"Nem kell annyira sikeresnek lenned, mint a nővérednek."

Amikor ez elhangzott én nulladikos voltam, ő pedig másodéves egyetemista, és már volt gyakornoki helye.

Hát szerintem annyi mindent kaptam, már össze sem tudom szedni így 30 év távlatából.

Apám munkanélküli alkoholista volt akitől mindenféle módon kaptam a megalázásokat. Ő az az igazi egyszerű proli volt, aki ott rúg az emberbe ahol tud.

Fehér bőröm miatt voltam hófehérke.

A fogaim elkezdtek nőni akkor csorbacsík.

A vékonyságom miatt girges.

A kesze-kusza fogaim miatt is folyton cseszegetve voltam.

Később ha híztam akkor azzal jött.

De még a szemüvegem miatt is pápaszemes voltam.

Apám gyakorlatilag egy óvodás gyerek értelmi szintjén volt, én ittam meg minden levét.

Viszont az alkoholista apám ellenére mégis anyámtól kaptam a fájóbb szavakat.

Egyik az volt, mikor mindenre rávágta, hogy "olyan vagy mint apád" miközben világ életemben igyekeztem az ellenkezője lenni.

Másik már apám halála után volt.

Igazából a 25+ év lelki terror és lekicsinylés rendesen gátolt engem az életben. Gyakorlatilag képtelen vagyok/voltam kapcsolatot kiépíteni emberekkel, nem tudtam barátkozni, ismerkedni.

Anyámmal egyszer próbáltam beszélni erről, hogy valószínűleg nem tett jót az, hogy egy alkoholista mellett kellett felnőnöm.

Anyám meg támadóan mondta, hogy "az már régen elmúlt, régen túltehetted volna magad rajta" meg mondta, hogy "te mindig ilyen voltál".

Ez számomra nagyon fájó volt, hiszen nem elég, hogy amíg apám élt, addig tűrnöm kellett, de még a halála után is én tabu téma az, hogy tönkre tett minket, sőt, én vagyok megnevezve felelősnek, hogy "ilyen vagyok, lépjek túl".

Na ez volt a pillanat, amikor konkrétan elmúlt bármiféle szeretet vagy kapocs az anyám iránt, és onnantól nem tudok rá anyámként tekinteni.

Amúgy még apámtól az volt a kedvencem, amikor azzal jött, hogy "Te mit értél el az életben?"

Általános iskolásként azt hallgattam, hogy ez az ő háza ő építette, nekem soha nem lesz ilyen házam, belőlem soha senki nem lesz, semmi nem leszek.

Kvázi a saját elb..szott életét vetítette ki rám.

Ráadásul ott volt öcsém, aki mindig mindenben jobb volt a szemükben. Leginkább azért mert én voltam a "ronda gnóm" öcsém meg egy jóképű gyerek aki kisgyerekként is aranyos, helyes volt. Innentől már a külsőségei miatt is alapból ő volt a favorit.

Holott tudásban, természetben eléggé hasonlítunk. Gyakorlatilag a saját szüleim utáltatták meg velem a saját testvéremet, akivel csak később, felnőttként alakult ki rendes kapcsolatunk, amikor elköltöztem és apám elkezdett rászállni.

"Soha a büdös életedben nem fogod semmire se vinni. Üres, lusta kövér disznó vagy és az is maradsz örökre!"

Mindezt apukámtól, 9. osztály II. félév februárjában (mára már 3 éve), amikor pályát szerettem volna váltani informatikáról vendéglátósra. A szakmát a szüleim noszogatására választottam, életem legrosszabb döntése volt arra a szakra menni annak ellenére, hogy sosem volt érdeklődésem az informatikához.

Apám azt ígérte, hogy segít (mert informatikus), de mivel elég késő estig dolgozott, amikorra hazaért, már ahhoz se volt kedve, hogy beszélgessen velem. Egyik hétvégén közöltem, hogy én nekem nincs érdeklődési köröm az informatikához. Azt mondta, hogy aki szakmát tanul, az semmire se fogja venni az életben.

Én úgy gondolom, hogy inkább minimálbéren dolgozok olyan helyen, ahol szeretem a munkámat, mint ott, ahol magas a fizetés, de nem szeretem csinálni. És ezt nem értette apám, szerinte csak az anyagiak a legfontosabbak.

Végül sok-sok veszekedés után az osztályfőnök rásegítésével sikerült nagy nehezen pályát váltanom, végül kereskedelmi irányban.

Kimagasló tanulmányi eredményeket érek el most az iskolában, rengeteg versenyen szerepeltem, ahol szintén szép teljesítményeket tudtam elérni humán és szakmai tantárgycsoportból. Pár év alatt sikerült lefogynom -15 kg-ot is egy diétának- és a futásnak köszönhetően. A testalkatom fitt, így már kövérnek sem mondhatnak az emberek.

A szüleim nem győznek dicsérni és bocsánatot kérni azóta, a család többi tagja citromsárgák az irigységtől.

Sajnos azok a lesújtó mondatok, amelyeket kaptam 15-6 évesen a szüleimtől, lehetetlen elfelejteni.

"Hálátlan kis dög."

Anyum mondta egy nagy veszekedésünk közepén.

Sosem mondott mégcsak hasonlót sem, így nagyon szíven ütött. Mikor meg szerettem volna beszélni vele a dolgot, bíztam benne, hogy azt mondja, hogy csak a veszekedés hevében csúszott ez így ki a száján, de egyértelműen tudtomra adta, hogy nem és nem is bánja.

Ez így nyilván méginkább fájt.

Amúgy is nagyon érzékeny vagyok, és jogosnak sem tartom ezt a vádat, pláne nem ebben a formában... de mindegy, ez van.

Szomorúan olvasom, hogy másoknak mennyire durva dolgokat vágtak a fejükhöz. Nem is tudom, hogy lehet együttélni ezekkel a szavakkal, tettekkel. Sajnálom!