Fel tudsz nézni a szüleidre?

Apukám 3 éves koromban meghalt. Róla 1 emlékem sincs, megis felnézek rá.

Anyukámra viszont nagyon nem.

4éves voltam, mikor hozzánk költözött nevelőapám. Ha valami gondja baja volt, rajtam vezette le. Szamtalanszor megvert. Anyám ezt pedig szó nélkül végignézte minden alkalommal.

1x nem állt ki mellettem.

Mikor nagyobb lettem, olyan középsulis, akkor is csak azt hallgattam, hogy semmire nem vagyok jó, életképtelen vagyok, stb.. anyám ebbe mindig helyeselt neki. Majd mikor nevelőapám elment otthonról, jött hozzám, hogy ezt nem így meg nem úgy gondolták...

16éves koromtól dolgoztam suli mellett, megszabták mire költhetem el a pénzemet. Amire szerintük nem volt szükségem, elvették.

24 éves koromig bírtam, nem tudtam lépni, nem tudtam mit csinálni.

Azóta a helyzet nem sokat változott. Ha nevelőapám nincs otthon, akkor anya felhív, beszélünk, de ennyi. Nem járunk össze, nem tekintek rájuk szeretettel.

28l

Anyámra igen, mindig tisztességesen nevelt engem és a testvéreimet is.

Egy kedves, aranyos, segítőkész, határozott nő, aki a jég hátán is megél, ha kell. Ő a példaképem. Sok mindenen keresztülment már, és még mindig képes mosolyogni és nevetni.

Támogat minket mindenben, segít ahol tud.

Bármit meg tudok beszélni vele nyíltan, sosem ítélkezik, ha tud, akkor tanácsot ad, segít. Mindig éreztette, hogy mennyire szeret minket, bármi volt mindig kiállt mellettünk, bárkivel szemben. Megadott nekünk mindent, amit tudott. Szeretetben nevelt fel minket.

Apámra nem nagyon tudok felnézni. Alkoholista, sokszor csinálta itthon is a balhét, amíg velünk élt, szörnyű természete van.

Múltkor mondta, hogy menjek vele, mert venni akart valamit magának. Azalatt a 3-4 óra hossza alatt, sokat mondok, ha 5 mondatnál többet beszéltünk..

Sokszor elhordott mindennek, ha részeg volt, aztán amikor elköltözött tőlünk és elment dolgozni, pénzzel próbált megvesztegetni, hogy néha menjek el hozzá vagy vegyem fel neki a telefont.. hát nem nagyon jött össze neki. Ritkán beszélünk, ünnepekkor felhívom vagy ő engem és ennyi.

Szeretem, mert az apám, de elvagyok nélküle.

Persze, fontos az, hogy legyen hol lakni, legyen mit enni, de azért ez édes kevés a jó gyerekkorhoz. Nekünk volt szép házunk, kocsink (2!), nyaralónk, de közben meg az anyám szó nélkül tűrte, hogy bántsanak a suliban, nem volt kedve elvinni gyerekkoromban a fogorvoshoz, nem volt kedve elmenni a szülőikre, nem volt kedve semmihez, ami a gyerekeikkel kapcsolatos. És nem, nem azért, mert annyit dolgozott, az apám dolgozott sokat, az anyámnak egyszerűen minden és mindenki más fontosabb volt, mint a saját gyerekei, akikkel úgy beszélt, mint más a kutyával se. Kifelé persze mutattuk az ideális családot, nehogy valaki rosszat gondoljon.

Hát ennyit az anyagiakról.

Nekünk is volt egy gyönyörü hazunk az egyik megyeszékhely elit reszén. 3 autó, nevelőapamnak sikeres vallalkozás... lcd tv-nk volt, mikor meg a varosba kb senkinek... a hütő fullon volt mindig...

Aztán mit értem el ezekkel? Az anyám egy mindent elviselő, bólogatójancsi lett, nevelőapám meg az indulatait nem tudta kezelni...

23#