Fel tudsz nézni a szüleidre?

Nem. Mert csak magukkal voltak elfoglalva, csak az ő véleményük és akaratuk számított, nem vigasztaltak, nem óvtak, nem bátorítottak, nem érdekelte őket semmi, ami a gyerekkel kapcsolatos, láthatatlannak kellett lenni, mert az anyámnak sosem volt kedve törődni velünk, az apám meg állandóan dolgozott és sokat ivott. Már gyerekkoromban is kényszerbeteg voltam, szorongtam, amiért persze kigúnyoltak, hogy "mit vagy úgy besz@rva mindentől".

Most két megkeseredett öregember, akiknek van két lelki nyomorék gyerekük.

Igen, minden szempontból (amúgy Apum nem élt velünk, kalandos figura volt, én ebben nőttem fel, tetszett ez az életstílus).

Sokakat meglepne, de azért vagyok a leghálásabb, hogy önállóságra neveltek :)

"Számíthatsz rájuk a bajban" - Gyerekkoromban ha valami problémám volt, elmagyarázták, hogy oldjam meg... később 12 évesen már csak annyit mondtak, mosolyogva: "Old meg!" (Jót tett az önbizalmamnak.)

30/F

Bárcsak el sem gondolkodtam volna ezen úgy sosem.

A válaszom egy határozott nem. Nem igazán neveltek, inkább csak voltunk nekik. Gondolom, csak véletlen becsúsztunk, az abortusz az elveiken kívül esett, szóval a nyakukon maradtunk. Idővel elváltak, háát... azzal, amiket akkoriban tettek egymás ellen (minden létező módon keresztbe tettek egymásnak, anyagilag, meg mindenhogy), elásták magukat emberileg az én szememben.