Mit csináljak, ha már nem tudok normálisan beszélni a szüleimmel, és nem merek előttük csinálni semmit?
Figyelt kérdés
17 éves fiú vagyok. Mindig az volt, már kiskoromban is, hogy ha mondjuk a szüleimmel mentünk valahova, és mondjuk összefutottunk a szüleimnek valami ismerősével, és köszöntem én is, akkor a szüleim valamiért folyton elkezdtek nevetni. Vagy ha valamit mondanom kellett valakinek úgy, hogy ők is ott voltak, akkor is valamiért nevettek mindig, de nem tudom miért, pedig semmi olyat nem csináltam soha. De még mostanában is ez megy, ha ilyen szituáció van. Folyton nekiállnak kuncogni, ha előttük kell valamit csinálnom egy másik emberrel, pedig tényleg semmi vicceset nem csinálok, full átlagosan viselkedek, mert rajtuk kívül senki nem röhögött ki egy sima köszönésért vagy beszélgetésért. És ez annyira megmaradt bennem, hogy most már kényelmetlenül érzem magam, ha előttük kell valamit csinálnom, meg már velük sem bírok normálisan beszélgetni. Mindenre próbálok nekik rövid, egyszavas válaszokat adni, mert annyira kényelmetlenül érzem már magam, ha velük kell beszélnem. Éppen ezért kb. nem is tudnak semmit rólam, itt vagyok kb. 3 mentális betegséggel, de ezekről sem tudnak semmit, csak látnak rajtam néhány tünetet, és azt mondják, hogy nemnormális vagyok.. De még arról sem tudok beszélni velük normálisan, hogy mi történt az iskolában, nem hogy ezekről a dolgokról.2021. jan. 26. 13:52
21/21 anonim válasza:
És miért nem mész orvoshoz, hogy LEGYEN diagnózisod???
Vagy csak egy szimpla figyelemqrva vagy, aki a neten anoním módon szívja mások vérét... ???? Energiavámpír!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!