Éreztél már negatív hatásokat egy rossz szülői minta miatt, ami kihatott az életedre, párkapcsolatodra, vagy akármire?

Nem. Szerencsére felismertem, hogy mik azok a rossz minták és tudatosan tettem/teszek érte, hogy én ne kövessem.

Viszont nyilván hatással van rám, arra, hogy milyen vagyok az, hogy hogyan nőttem fel. Pl. az önértékelésemre, önbizalmamra.

Okozott és okozni is fog.

Engem soha nem szerettek igazán.

Életemben nem mondta nekem senki az exem előtt, hogy szeretlek.

Nálunk azokat a szavakat sem használta senki, hogy köszönöm, légyszíves, bocsánat, sajnálom, stb-stb.

Emiatt nagyon nehezen tudom kimutatni az érzelmeim, szóban nem esik jól még most sem kimondani, hogy szeretlek.

Tettekkel igyekeztem éreztetni.

7 évig voltunk együtt, mégsem változott a helyzet.

Ez már sosem fog változni, nem érzem természetesnek egyszerűen, számomra erőltetetta fent említett szavak használata. :(

Plusz azt láttam, hogy anyu csinál mindent otthon,ami házimunka, úgyhogy akarva-akaratlanul is sokkal jobban "kiszolgáltam" az exemet, mint kellett volna.

Igen. Anyám olyan szinten belém nevelte, hogy csak neki lehet mindenben igaza, csak az jó, amit ő mond, soha nem szólhattam vissza, mert akkor képes volt felhozni akár évekkel ezelőtti dolgokat, amiben rosszul cselekedtem, hogy lelkileg elnyomjon, manipuláljon és minden úgy menjen, ahogy ő azt szeretné. Felnőttként észrevettem, hogy képtelen vagyok kiállni magamért, mert elhiszem, hogy mindenki másnak lehet csak igaza, nekem egyáltalán nem, ne is próbálkozzak. Ez pl, munkában nagy hátrány, mert bármi sérelem ér képtelen vagyok kiállni magamért.

Apámmal meg olyan kapcsolatom volt, hogy létezett, de az égvilágon semennyi kötődésem nem volt felé, nem volt apaminta. Felnőttként eléggé kerülöm az intimitást, nem tudok senkiben sem tökéletesen megbízni, nem tudom elengedni magam soha, sehol. Annyi szorongás van bennem, amennyi csak belém fér. Gyereket sem szeretnék az egész miatt.

A szüleim elhitették velem, hogy konkrétan semmire nem vagyok képes. Nem engedtek dönteni sem, zsarolt az anyám érzelmileg, mert minden csak úgy volt jó, ahogy ők gondolták. Serdülőkorom is szinte elmaradt, azonnal kettétörték minden apró lázadásomat. Érzelmileg elhanyagoltak.

Olyan párt választottam, aki érzelmileg szintén bántalmaz.

Most a boltba nem bírok elmenni, ahhoz sincs önbizalmam, félek az emberektől, amióta megszületett a lányom, belesüllyedtem egy olyan állapotba, ahol semmire nem vagyok képes. Ahogy gyerekkoromban belém nevelték. Nagyon furcsa, hogy a gyerek születése hozta ezt ki, azelőtt csak azt éreztem, hogy nincs önbizalmam, de működtem a hétköznapokban.

Több éve harcolok szorongva, fóbiásan, kényszerekkel tele, hogy visszakapjam a függetlenségemet és az önbizalmamat. Nagyon nehéz.

Igen, nagy hatással van rám.

Apámat pl nem is ismertem, gyerekkoromban találkoztam vele kb 6-8 alkalommal és ennyi. Anyám és az anyai ág nevelt fel, de nálunk sosem volt szabad kimutatni az érzéseket vagy beszélni róluk, mert akkor egyből bolondnak lett titulálva, aki mondjuk szomorú volt vagy ilyesmi. Hiába volta jó tanuló, jó gyerek, folyamatosan le voltam degradálva, terrorban tartva szinte. Sosem beszélhettem meg velük a problémáimat, mert semmibe vettek egyből. Úgy, ahogy fentebb is írta valaki, a kérem, köszönöm, légy szíves, bocsánat szavak nálunk teljesen ismeretlenek voltak, így azokat nekem külön meg kellett tanulnom használni a civilizált emberek között.

Na szóval ennek az lett az eredménye, hogy egyrészt vannak különféle mentális bajaim (szorongás, pánikbetegség stb) és iszonyúan nehezen élem meg az érzelmeimet. Egyáltalán nem tudom helyén kezelni ha szomorú vagyok, olyankor teljesen összetörik számomra a világ és ezt arra vezetem vissza, hogy gyerekként sosem lehetettem szomorú. Aztán nagyon erős apakomplexusom is van, most a huszas éveimben járó nő vagyok és eddig kizárólag 50es férfiakkal voltam kapcsolatban. És mindig ugyanaz, én halálosan beleszeretek az illetőbe, szinte apaként tekintek rá, aztán valahogy elromlanak a dolgok. Borzasztó az egész és ezért egyedül anyám a hibás. Mert apa nélkül csak-csak fel lehet nőni egészségesen, de akkor az anyának igenis oda kellett volna tennie magát lelkileg és odafigyelni az érzéseimre, nem kiröhögni miattuk. Próbálok egészséges életet élni, próbálok túllépni a traumákon, de egy életre rám nyomták a bélyeget a szar viselkedésükkel anyámék.

Igen. Nagyon szigoruak voltak, es itelkeztek mindenki felett. Kritizaltak, sokszor olyannak allitottak be engem, amilyen egyaltalan nem voltam soha. Kutattak a cuccaim kozott, meg naplot sem irhattam, mert azt is olyan 10 evesen megtalaltak. Leneztek, megalaztak, nem fogtak a partomat, ha szerettem volna valamit, nemet mondtak, azt ereztettek, hogy toluk fugg minden. Ennek az lett a kovetkezmenye, hogy nem tudok megbizni senkiben, ha valakivel megismerkedek, egybol a rosszra gondolok, hogy elobb utobb o is megalaz, nem fog szeretni. Nem tudok arra gondolni, hogy valakihez kozel keruljek, nem osztok meg magammal kapcsolatban sokat, mert felek, hogy visszaelnek vele. Evekig tele voltam felelemmel, nem mertem bizonyitani, hisz nem lattam ertelmet, nem alltam ki magam mellett(sem). Meg nyilvan azt sulykoltak belem, hogy nem fog sikerulni, nem leszek ra kepes. Ha megis jo dolgot tettem, vagy jobban teljesitettem masoknal, akkor elismerest nyilvan nem kaptam. Sot.

A multban kellett volna cselekedni, es igen en vagyok a hibas, hogy hagytam magam. Akkor tortent igazi valtozas az eletemben, amikor meghaltak. Megnyugodtam. Sikerult elengednem a legtobb rosszat veluk kapcsolatban. Elkeztem ujraepiteni az eletem, es bepotolni azokat a dolgokat, amiket nem engedtek meg. Illetve amiket sajnos en hagytam nem megengedni. Beindult a karrierem, lett egy boldog parkapcsolatom, sajat csaladom, sikerult baratokat szereznem. Nehez elengedni a multat, de mar sokkal konnyebb.