Mi viheti rá egy szülőt hogy eldobja, lemondjon a gyerekerol?

Ez egy anonim fórum, szóval senki nem tudja ki vagy valójában, így még szép hogy tudsz róla írni nyugodt lélekkel. Én is tudok beszélni a depressziómról itt, mert senki nem tudja hogy ki vagyok, és nem is érdekel hogy milyen kommenteket kapok ismeretlen emberektől. De ettől függetlenül ezt a dolgot nem hangoztatnám például a munkahelyemen, vagy nagyobb baráti társaságban, mert azok az emberek ismernek, és rögtön nem úgy érintene hogyha tudnának erről a dologról(mégha nem is tartom szégyellni valónak)

Amúgy én is egyetértek az általad leírt dolgokkal(vagyis az elején még egészen egyetértettem) de nekem az a rész volt felettébb undorító mikor azt írtad hogy ha felkeresne a gyerek nem is törődnél vele.

Nem is beszélek róla senkinek, ez teljesen így van.

De ha belegondolsz, már az is undorító, hogy nem tartom a kapcsolatot a gyerekemmel egyáltalán. Hidd el, hallottam már minden létező szitkot és nem is hinnéd, milyen gyorsan megszokja az ember.

Márpedig egy dolgot nem akarnék még ehhez hozzátenni, elmondani a gyerekemnek aki meg akar keresni, hogy nem számított nekem annyira, hogy az életében maradjak. Minek bántsam még tovább? Ez az igazság. Nem akartam se vele, se az anyjával tartani a kapcsolatot.

Ettől az információtól jobban érezné magát, vagy azt kívánná, bár sose tudta volna meg? Nem adom meg neki a választási lehetőséget, az a legjobb, ha olyan embert tart apafigurának, aki arra alkalmas és méltó.

Engem felejtsen el örökre.

Le fogtok pontozni, de szerintem indokolt esetben nem bűn az ha valaki lemond egy gyerekről. Például ha valaki mélyszegény/súlyosan hátrányos helyzetű/nagyon labilis érzelmileg. Ilyen esetekben NEM szabad gyereket nevelni.

Vannak olyan házaspárok akiknek nem lehet gyerekük, sajnos rengetegen. Sokkal épebb felnőtté válik egy értelmes nevelőszülőkkel nevelkedő gyerek mint mondjuk egy érzelmileg instabil, alkoholista 18 éves anyával

Egyébként tudjátok, én mitől vagyok rosszul? Hogy milyen könnyen megbocsátotok annak, aki valami szívhez szóló sztorival indokolja meg, miért hagyta el a gyerekét.

Közben mások foggal-körömmel harcolnak egy napnyi láthatásért is, pénzzé teszik mindenüket, csak hogy újra a gyerekük életében lehessenek, feladják a régi életüket és munkájukat, hogy a gyerekük közelébe költözhessenek, bíróságról-bíróságra járnak, hogy kiharcolják maguknak a jogaikat, ami alapesetben járna.

Erre jön valami muksó egy bullshit sztorival, hogy ex-anyu bántotta és brühühü, ő jobb életet képzelt el magának és nincs kedve erőfeszítést tenni. Közben a gyerek minden nap azon agyal, miért van másnak szerető apukája, miközben az övé annyira se képes, hogy videochaten felhívja a szülinapján.

A büdös életben soha nem fogom megérteni az embereket és rosszul vagyok ettől mocsok kettős mércétől is.

Hát persze, minden létező hatóság teljesen hülye és a bíróságon csupa idióták ülnek, mi? Vagy csak erőfeszítést kellene tenni és nem csak elfogadni, hogy az anya akadályozza a láthatást?

És biztos mindegyikük alkalmas apának, egyik se iszik, mindegyik rendezett körülmények között él és folyamatos a munkaviszonya, ugye? Haha.

AZ igazság az, hogy nagyon kényelmes másra hagyni a gyereknevelés nehezét és utána eljátszani a mártírt az ismerősök előtt, hogy a gonosz anya nem engedi el a gyereket láthatásra!

Az asszony főnöke pont ebben a helyzetben van, a gyerekek nem akarnak menni láthatásra az apjukhoz, mert le se szarja őket, nem foglalkozik velük. Utána pedig úgy adja elő a fószer, mintha az anyjuk tiltaná a gyerekeket az apjuktól. Aztán úgy áll bosszút, hogy nem fizeti rendesen a tartásdíjat sem vagy a megbeszélt láthatáson nem jelenik meg.

Amit te leírtál, azt úgy mantrázzák a hétvégi apukák, mintha mindenkivel ez történne, de ha felajánlanák, hogy akkor neveljék a gyerekeket 50/50 elosztásban, idegrohamot kapnának, mert akkor foglalkozni is kellene a gyerekekkel, nem csak letoszni a tévé elé 3 zacskó csipsszel.