Hány éves korig normális és elfogadható, hogy a szülő tudja a gyerek jelszavát a közösségi oldalaihoz?
Nem az a baj, ha tudja, az a baj, ha ezzel visszaél.
Én is tudom a lányomét, mert ugyanazt használja mindenhova, és a Neptunban van, hogy rám marad a vizsgafelvétel, mert dolgozik. De soha nem léptem be sehova, hiába ismerem az adatokat.
10: Rólam pl. nincsenek fürdőruhás képek közösségi oldalakon. Miért is lennének???
De egyébként is, az a saját döntésed, felelősséged. A gyerekről feltett képek meg nem a gyerek döntései voltak.
Az internethasználatot 14 éves korig nyugodtan nagyobb kontroll alatt lehet tartani. Nem azt mondom, hogy mellette kell ülni, hanem időnként megkérni, hogy közösen lépjetek be azokra a felületekre, amiket a gyerek is használ a tanuláson kívül. Illetve a szülő jó ha letiltja azokat az oldalakat, amiket nem szeretne, hogy a gyerek használjon. Nálunk ez úgy működik, hogy a gyereknek van egy külön felhasználói fiókja, abba tud csak belépni, illetve ott csak azok a programok oldalak elérhetőek, amiket a szülő enged, tehát itt előre kell gondolkodni, hogy mi az amivel véletlenül se szeretnéd, hogy idő előtt találkozzon.
Aztán ahogy látod, hogy megbízható a gyerkőc, úgy lehet neki egyre nagyobb teret engedni. Arról is kell biztosítani a gyereket, hogy ha bántják az iskolatársai vagy idegenek írnak neki, akkor szóljon és közösen megoldjátok a problémát. Ja és ne legyen tabu téma, ne legyen olyan, hogy valamit ciki megkérdezni, hogy utána nézhet-e.
14 éves kor felett, pedig nagyobb privátszéfrát hagyni neki, de ha érzed, hogy gáz lehet vagy gáz van, akkor közbe kell lépni. De ha jó a kapcsolat és megfelelően álltok a világhálóhoz, akkor ebből később se lehet gond.
A kérdést elolvasva is, a törvény ismeretében 16 éves korig. 16 éves korig nem regisztrálhat SEHOVA a gyerek, nem hogy közösségi oldalakra. Mindenhez a szülő jóváhagyása kell, mármint oda ahova regisztrálhat a gyerek 16 èv alatt, persze ott is a szülő regisztrálhatja a gyereket a saját felelősségére. Itt pl 16 év alatt nincs senkinek keresnivalója, ez leírták az oldal szabályzatában is. Ez azóta van mióta van a GDPR törvény. Szóval 16 éves korig tudni kell a szülőnek is a jelszavakat meg minden egyebet, hiszen a szülő regisztrálhat, de szerintem nincs az a közösségi felület ahol 16 év alatt szülői engedélyel lehet regisztrálni.
(Az más dolog, hogy a szülő nézi-e a beszélgetéseket vagy más egyebet. Nekem szüleim nem néznek semmit, de a legtöbb jelszavam tudhatnák, mert mondtan nekik, a gépemen is van jelszó, de azt is mondtam már nekik ezerszer. Nincsenek előttük titkaim. Nem érdeklik őket annyira a privát dolgaim, de ha valamin esetleg véletlenül megakad a szemük akkor azt mutatom nekik, persze nem annyira jellemző ez sem. Azt még hozzá tenném hogy nem vagyok már gyerek.
Azért amúgy a közösségi felületek sok veszélyt jelentenek amit egy gyerek nem tud felfogni. Emiatt is fontos az őszinteség, meg az hogy a szülők tisztában legyenek a dolgokkal. Rengeteg olyan eset van, mikor gyerekek eltünnek és soha nem kerülnek elő (max néha a maradványuk), rengeteg olyan eset van mikor valakit megerőszakolnak. Lehet mondani, hogy ezek nagyjából ritkák, de személyesen ismerek ilyen lányokból vagy ötöt, nekik szerencséjük volt, de nem mindenkinek alakul így.)
Szakmámból adódóan mondom, hogy amíg él.
Ha baj van, és keresni kell, nem árt, ha a szülő tudja, hogy segíthessen nekünk, ezzel akár a gyerek életét mentheti meg!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!