Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Miért kell anyámnak gyanakodni...

Miért kell anyámnak gyanakodnia, belekötnie?18l

Figyelt kérdés

Szóval a hónap 23-án és 30-án OKTV első fordulóját írom, mind két alkalommal más tárgyból. És elvileg ezeken a napokon nem kellett volna bemennem órára, most hogy digitális van, csak a matekom van elő időben megtartva, és azon gondolkodtam hogy hogyan mondjam meg a kissé túl idegbeteg tanárnak, aki szerint lázasan is ott kell lenni az online órán, és az ő szava felülír mindent is.

A házi rend szerint nem kell részt vennem a verseny napján lévő órákon, de mint tudjuk a matektanár szereti szabadon értelmezni a házi rendet.(már vele kapcsolatban volt kérdésem, hogy be akarta hívni a szüleimet, mert nem a neki tetsző két lépéses dologgal oldottam meg a feladat egyik részeredményét) Ha nagyon akarnék akkor mehetnék egy későbbi busszal a versenyekre és részt vehetnék azon az órán, amiről igazolt lenne a hianyzásom a házirend szerint. Viszont én vonattal szoktam közlekedni, mert nálunk a buszok a megállóba sokszor nem ott állnak meg, ahol a kiírás szerint kéne, szóval nem szívesen mennék busszal emiatt. A vonat meg nyilván nem tud más random helyen megállni, szóval inkább mennék azzal. Vonattal pedig konkrétan öt órával a verseny előtt érek be, és a vonat pont a matek óra idejében megy, tehát azon akkor sem tudnék részt venni, ha annak ellenére részt akarnék venni, hogy a házirend felment alóla a verseny napján. Igazából tök mindegy, hogy mikor indul az a tömegközlekedési eszköz, amivel végül megyek, én nem fogok bejelentkezni arra a két alkalommal az online matekra. Inkább átnézném a fontosabb anyagokat verseny előtti utolsó órákban, azt tök mindegy, hogy hol teszem meg, de ha lehet inkább vonattal bemennék a biztos időben, aztán nem tudom, leülnék a vonat váróba, vagy egy padra a plázán belül, ha be lehet menni a suliba, akkor oda. Ha meg végül mégis egy későbbi busszal mennék, akkor otthon nézném át inkább, szerintem jelenleg egy országos verseny (ha nem marad el a vírus miatt) egy fokkal fontosabb, mint egy-egy matek óra, nem azért készülök szeptember óta, napi szinten, mind a két tárgyból, hogy az utolsó pillanatban az online matek fontosabb legyen.


És hát én beszéltem anyámmal erről, ő meg javasolgatott nekem mindent, hogy melyik busszal menjek, hogy még a matekon részt tudjak venni. És nem érti meg, hogy én nem akarom azt megkockáztatni, hogy majd a busz nem a kijelölt helyén áll meg, én meg majd jól lekésem a versenyt amiatt, hogy a megfelelő helyen állok. Szóval jelenleg azt gondolom, hogy az utolsó délelőtti vonattal megyek, ami tényleg vonat és nem vonatpótló autóbusz.(Ez indul nyolc után pár perccel) Anyám meg nem képes megérteni, hogy miért akarok ilyen korán bemenni. Jelenleg azon megy a vernyogás, hogy "kivel akarok csavarogni"... Mintha rá érne bárki is a barátaim közül az online oktatás alatt... Meg különben is, ha annyi eszem lenne, hogy a verseny előtt csavargok az anyagok átnézése helyett, az az én felelősségem lenne, könyörgöm nagykorú vagyok, és ha már célom továbbjutni minimum az egyik versenyen, akkor ha ennek ellenére vagyok olyan ostoba, hogy abban a helyzetben lényegtelen dolgokra pazarlom az időm. Ráadásul anyám nem hiszi el,hogy nem csavarogni megyek be hamarabb. És egyébként nem tudom mi oka van erre, hiszen nem igazán szoktam neki hazudni,maximum a jegyeimmel kapcsolatban, de az is inkább általánosban volt jellemző, mert hát akkor hobbija volt ordibálni, hogy meg fogok bukni, és ezt természetesen minden jegynél eljátszotta, ami nem ötös.


De komolyan, miért kell anyámnak problémaznia és gyanakodnia azon, hogy mikor megyek be arra a két versenyre?


2020. nov. 11. 09:09
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
51%
Online óra, ergo mobilról is elérhetőnek kéne lennie, vagy nem? :D
2020. nov. 11. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
100%
Hát ha van egy diáknak mobilneten úgy 1.5 GB adatkeret, amit erre az órára szánhat, akkor minden bizonnyal (a Zoom-ból kiindulva)...ja és még a lefedettség is jó útközben. Nem Budapest, a kérdés alapján.
2020. nov. 11. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
100%
Szólsz az osztályfőnöknek. Ő meg megmondja a frankót a tanárnak és anyádnak is. Problem solved.
2020. nov. 11. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 Savlekotő ***** válasza:
77%
Egy vonat.. Istenem nem csoda hogy egyre több gyerek csak hazudik otthon a légvételről is és amint lehet elmenekül.. Megint egy anya akinek nincs élete célja csak a gyereke életét élné..
2020. nov. 11. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 A kérdező kommentje:
Halljátok most ugye előrébb lett hozva pár órával a verseny, és ismét szóba jött ez a mikor megyek be majd. És anya elszólta magát, hogy ő nem a matek óra miatt izél.... Kissé egyértelmű hogy csak bele akar dumálni ebbe is, mint mindenbe...
2020. nov. 16. 19:43
 16/23 Savlekotő ***** válasza:
52%
Naná mert önálló leszel lassan és ezt gátolni kell hogy a cuki játékbaba ott maradjon neki ,meg lehet sejti hogy van vmi pasi ügy is,bár nem csodálom hogy nem vagy őszinte vele semmiben.. Menekülnék..
2020. nov. 16. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 A kérdező kommentje:
Nem, nincs semmilyen pasi ügy, bár ha lenne annak meg tuti örülne szerintem, mivel leszbikusnak hisz. Bár ha pasi ügy lenne, nem hiszem, hogy jogos lenne elvárnia, hogy beavassam. Nem emlékszem olyan időszakra, amikor ténylegesen jó lett volna a kapcsolatunk.
2020. nov. 16. 20:49
 18/23 Savlekotő ***** válasza:
100%
Akkor lehet a leszbi rugo miatt nem hagy lélegezni.. Mindegy amint tudsz lépj le..
2020. nov. 16. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 A kérdező kommentje:

Dolgozom ezen a lelépés dolgon. Szünetekben dolgozok, vannak kissebb alkalmi munkáim, plusz alkalmanként járok plazmát adni.(Igaz, azt elsősorban nem a pénz miatt)

Viszont gimi mellett, ráadásul a kötelező koli miatt nem tudok lelépni. Koli mellett nem tudok annyit összehozni munkával, hogy eltartsam magam, ráadásul hétvégén nem maradhatok ott és heti két nap miatt nem érné meg albérletet fenntartani. De egyetem alatt viszont igyekszem minél hamarabb lelépni. :)

2020. nov. 16. 21:00
 20/23 Savlekotő ***** válasza:
100%
Tiéd volt a kérdés is ahol elzárta az irataidat?
2020. nov. 16. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!